Szolgálat 61. (1984)

Halottaink - Mikó György (Laber András nyomán)

MIKÓ GYÖRGY (1919—1983) Augusztusban még ott volt Innsbruckban a magyar papi lelkigyakorlaton, jó kedély­ben. Pedig márciusban súlyos operáción esett át — egyik veséjét vették ki tumor miatt —, amelyből azonban kitűnően fölépült. De november 3-án ismét operálni kellett. Utolsó körlevelében közölte a hírt híveivel, s talán mintha érezte volna, mi vár rá, a halottak napja kapcsán így írt: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Atyám házában sok hely van. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek is" (Jn 14,1-2). 21 napi önkívület után, nov. 24-én hajnalban lelke megtért Teremtőjéhez. November utolsó vasárnapján — amely egyben advent első vasárnapja volt — az esseni és ruhrvidéki magyar hívek a szokottnál is nagyobb számban gyűltek össze a Szent Mihály templomba: nem a havi magyar misére, hanem lelkészük búcsúztatására. A külföldiek lelki gondozásával meg­bízott esseni segédpüspök, Julius Angerhausen 25 pappal koncelebrált. Köszöntötte a gyászolókat: a magyarországi rokonokat, a Münsterből, Hannoverből, Hamburgból, Grevenbroichból, Münchenből, Bonnból érkezett magyar lelkészeket, az egyházmegye külföldi lelkészeit, a Szent Mihály templom plébánosát, akinek vendégszeretetét a ma­gyarok oly hosszú idő óta élvezték, valamint az elhunyt híveit. Szőke János SDB búcsúztatta homíliájában a paptestvért. Felvázolta életútját. 1919. dec. 17-én született Pusztadoboson, Szabolcs megyében, sokgyermekes családból. Mindig vágyott a papságra, de fiatal korában nem volt alkalma a kenyérért való napi küzdelem mellett tanulni. Banktisztviselő lett. 1956-ban került az akkori innsbrucki magyar gimnáziumba, beült a rövidnadrágos gyerekek közé, hogy először az érettségi bizonyítványt szerezze meg. A bécsi Pázmáneumban szentelték pappá 1963 Péter-Pál napján. 1965-ben került Essenbe, ahol haláláig a ruhrvidéki magyar hívek lelki gondo­zását látta el. A gyászmise végén hívei nevében Laber András köszönte meg 18 évi munkáját. A mosolyt és vendégszeretetet, amellyel a szentmisék után a híveket a szomszédos plébániaterembe invitálta. A sok gondot, amivel a szertartásokat előkészítette, mű­sorokat, karácsonyi pásztorjátékot szervezett. A szeretetet, amellyel mindig szívesen látott asztalánál bárkit, de különösen az újonnan érkezetteket és a szegényeket. A hazaiak és a környező államok magyarjai iránt mindig megnyilvánuló ragaszkodást. Különösen erdélyi testvéreinket, legfőképpen pedig az ottani kispapokat támogatta minden lehetséges módon. Fáradhatatlan munkálkodását hívei ragaszkodással hálálták meg. Erre talán a legjobb példa, hogy első operációjának idején a híveket körlevélben kellett kérni: ne látogassák, ne vigyenek neki annyi jó falatot, mert ez gyógyulását veszélyezteti. S mikor szanatóriumba ment, titokban kellett tartani a helyet, hogy a látogatók serege ne zavarja. Mert ö még akkor is mindenkit örömmel és tárt karokkal fogadott. Utolsó kívánsága volt, hogy szülőfalujában temessék el. Oda kíséri most hívei imád­sága: adjon neki az Úr békés pihenést abban a hazai földben, amelyet soha nem szűnt meg szeretni, s amelynek szeretetét bennük is lankadatlanul ápolta haláláig. Laber András nyomán 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom