Szolgálat 60. (1983)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Hogyan olvassuk a Jelenések könyvét?
szári hatalom (és általában a közhatalom) imádata fogja jelenteni immár hosz- szú időkre a „szentek“ elleni harc fő eszközét, és hogy ezért a keresztényeknek színt kell vallaniuk, hogy nem „a Vadállat“, hanem „a Bárány" imádói: „Imádni fogják őt (a Vadállatot) a föld lakói mind, akiknek neve nem áll a világ kezdete óta a megölt Bárány életkönyvében“ (13,8). A könyvnek ezek a fejezetei a vértanú Egyház lelkiségének megerősítését és megalapozását célozzák. A „Bárány kísérete, amely szüzekből áll“ (14,4), bizonyára elsősorban a bálványimádás ellen irányul, amint a „nagy Babilon“ parázna volta is elsősorban szimbolikus értelmű. A „szentek állhatatosságát“ akarja megerősíteni az ígéret: „Boldogok, akik az Úrban halnak meg“ (14,13). Ugyanakkor az égi templomból Isten ítélete készül kiáradni a földre: ennek jelzése is a keresztények kitartását kell, hogy megerősítse. Az isteni ítélet közeledését hét csészének kiöntése hirdeti: a leírások szimbolikája elsősorban az egyiptomi csapások motívumait használja fel. Most következik Babilon pusztulásának leírása, amely viszont Jeruzsálem első elpusztulásának (Kr. e. 587) ószövetségi képeire utal, és sokban használja Jeremiás és Ezekiel könyvét (vö. pl. 18,21-24). A könyv utolsó fejezetei (19-22) az ítélet végrehajtását és a végső istenországát ábrázolják. A Bárány és az Egyház menyegzőjüket ülik, míg „a vadállat és az álpróféta“ (20,10) végső büntetésben részesül. Isten népe, mint „királyi papság" (vö. 1 Pét 2,9) trónon ülve és papi szolgálatot teljesítve jelenik meg egy ezeresztendős birodalom keretében. Az „ezer esztendőről“ szóló szöveg igen sok különféle magyarázatot kapott, és már a keresztény ókorban teológiai vitákra adott alkalmat. Kézenfekvőnek tűnt ugyanis az ezeresztendős birodalomban egy földi istenország ideigtartó és evilági hatalmat látni. Amikor Nagy Konstantin alatt az Egyház és az állami hatalom között merőben új viszony kezdődött, még inkább vonzónak tűnt az az irányzat, amely e szöveget szószerint, evilági értelemben akarta magyarázni. Az „ezer évet“ azonban nem szabad másként vennünk, mint a könyv többi számait. Akárcsak az 1260 nap (12,6) vagy a két és fél év (12,14), az Egyház életének földi időszakát jelzi. Minthogy a 20. fejezet versei egy új prófétai látomással kezdődnek, egyáltalán nem szükséges az előző versekkel időrendi láncolatot látni, tehát az „ezer év" nem követi a „két és fél évet“, hanem valószínűleg ugyanarra az időszakra utal. Az ezeréves uralom tehát azonos az Asszony 1260 napos biztonságával, jelzi azt, hogy az Egyház már e földön biztonságban és Krisztus uralmában részesül. A vértanúkat a vadállat látszólag megölte, de ők Krisztussal uralkodnak. A szövegben említett „első feltámadás“ a halál után közvetlenül élvezett örök életet jelenti, s ezért biztosít végső szabadulást a „második haláltól“, azaz a kárhozattól. 4) Az epilógus, mint a könyv műfajának és kánoni szerepének tanúsítója A legtöbb újszövetségi irattól eltérően a Jelenések könyve nagy gondot fordít arra, hogy saját írásos, könyv-formájának és tekintélyének jelentőségét 3 33
