Szolgálat 60. (1983)
Tanulmányok - Peter Henrici: Végső ígéret és emberi jövő
így vélik kötelességeink elvégzése, a mindennapok egész szívvel való elfogadása, a szeretet követelményeinek megvalósítása az Isten országa eljövetelének eszközévé és jelévé. A Szentlélek erejében már bennünk működő Krisztus a legbiztosabb záloga nyilvánvaló és végleges eljövetelének. Peter Henrici VÉGSŐ ÍGÉRET ÉS EMBERI JÖVŐ A közeli parúziát szemlélve Szent Pál két, látszólag ellenkező magatartási szabályt ad. Egyfelől a korintusi levélben a világtól való elszakadást ajánlja: „Az idő rövid. Azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik“ (1Kor 7,29-31). Másfelől viszont, és még ezt megelőzőleg, a tesz- szalonikaiakhoz írt levelekben a mindennapokban való tevékeny részvételre int: „Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük. Akkor a kívülállókból tiszteletet vált ki életetek, és nem szorultok rá senkire“ (1Tesz 4,11-12) — és: „Már amikor nálatok voltunk meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék“ (2Tesz 3,10). Máig végigvonul a keresztény életen az e szövegekben először kifejeződő feszültség a világtól való eszkatológikus távolság és a világ munkájába való — éppúgy eszkatológikusan megalapozott — bevetés között. Az utóbbi évtizedek teológiai vitáiban úgy jelentkezett, mint feszültség az ítéletet hangsúlyozó, egzisztenciális, egyéni eszkatológia és az üdvösségtörténeti eszkatológia között; utóbbi az e világba is már betörő üdvösség gyakorlati életformáló jellegét emelte ki. Nem lehet itt feladatunk közvetíteni vagy dönteni e teológiai irányok között. Az idézett páli szövegek értelmében inkább azt szeretnénk kérdezni: milyen befolyással van a végső ígéret arra, amit a keresztény naponta tesz vagy elhagy, miközben ezzel — mint minden ember — jól-rosszul részt vesz a világ sorsában és alakítja saját jövőjét. Jövőjén itt nem személyes, túlvilági üdvösségét értjük: az itteni időre vonatkozik, amelyben szolidáris embertársainak jövőjével, a társadaloméval, ahol él és amelyet formálni segít. De hogyan alakítja jövőjét az ember? Van-e a végső keresztény ígéretnek valami mondanivalója e jövőhöz, és mi az? Hogyan csapódik le hozzájárulása a keresztény ember jövőalakító tevékenységében? így kell hangozniok a kérdéseknek, amelyek a keresett válaszhoz elvezethetnek. I. A jövő nem adottság. A jövő nyitott lehetőségek legyezője számunkra, közülük egyet döntésünkkel és cselekvésünkkel megvalósuláshoz segítünk. A jövő 2 17
