Szolgálat 59. (1983)

Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A keresztény vasárnap

megígérte: ,Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük' (Mt 18,20)“ (CSL 7). - A közösség összejön, hogy az olvasmányos órával és/vagy a reggeli dicsérettel áldja Istent, kapcsolódjék be az egyete­mes Egyház imájába. Bármelyik utat is választja a pap nélküli közösség, bármilyen változatban is, tudnia kell, hogy csak szükségmegoldásnak tesz eleget. Ne tévessze azt se szem elől, hogy istentisztelete valóban liturgikus legyen: az Atya színe elé já­rul, Krisztusban, a Lélek vezetése alatt, az Egyház közösségében és nevében. Ne csússzék tehát át ez az istentisztelet se katekézisórába, se egyéni imád­ságba, ájtatosságba — bármennyire is szépek és fontosak ezek egyéb alkal­makkor. Minél többen kapcsolódjanak be a közösségből ennek az istentisz­teletnek előkészítésébe (pl. a hívek könyörgésének megfogalmazásával, énekek kiválasztásával), mind pedig kivitelezésébe, a vezető és a helységért felelős pap irányítása mellett. A szolgálati papság hiányában még inkább gyakorolni kell a híveknek a keresztségben kapott általános papságot. Joseph Ratzinger A KERESZTÉNY VASÁRNAP I. Mit ünnepiünk vasárnap? Krisztus születése után kb. a 110. évben történt. Az antióchiai püspököt, Ignácot hajóval vitték Szíriából Rómába, hogy ott a vadállatok elé vessék. Meg­bilincselt kezével hét levelet írt útközben az útjába eső keresztény közösségek­nek. Egyik levelében ez a mondat áll: „Mi már nem a szombatot ünnepeljük, hanem figyelmünk az Úr napjának (a vasárnapnak) megtartására irányul, ame­lyen a mi életünk is elkezdődött..(Magn. 9,1) Ez a passzus a keresztényeket kifejezetten mint a vasárnapból élő embereket írja le. A vasárnap megünnep­lése határozza meg életritmusukat, és nyomja rá bélyegét belső életformájukra. Vasárnap virult ki az életük. Mondhatni a vasárnap az a szilárd pont számukra az idő szövevényében, ahol magához az élethez közeledhetnek, megtapasztal­ják, mit jelent a valóságos élet. Az igazi életnek ez a megtapasztalása tart az­tán egész héten át. Mintegy alaphangként tör át a hét hangzavarán, és vissz­hangja mindig új utat talál a tisztás, a világosság felé. 1) A vasárnap az Úr feltámadásának napja A keresztények vasárnapi emberek, mondja Ignác. Mit jelent ez? Mielőtt azt kérdezzük magunktól, hogyan kell „megtartani a vasárnapot“, meg kell gon­dolnunk, mit is ünnepiünk mi keresztények vasárnap. Az első és tulajdonkép­25

Next

/
Oldalképek
Tartalom