Szolgálat 59. (1983)
Tanulmányok - Lukács László: Az ünnep szerepe életünkben
szeréből, gondolkodásából, érzelemvilágából ki kell emelkednünk ahhoz is, hogy észrevegyük a másik embert a maga sajátos, öntörvényű világában, s magunkfeledten rá tudjunk figyelni. — Az Úr napjának megszentelésére előírták az egyházban is, hogy ünnepnap tilos „szolgai munkát“ végezni. Ez a parancs azonban egyáltalán nem csupán a pénzkereső fizikai munkát tiltja. Nehéz volna pontosan meghatározni, milyen munkával szegjük meg ezt a törvényt: talán az íróasztal mellett dolgozva, talán a házban vagy a ház körül foglalatoskodva, de hajszolt munkával töltjük el gyakran az ünnepnapokat is, s ezzel vétkezünk önmagunk, az ünneplő közösség, az ünneplő világ, maga az ünneplő Isten ellen. A kontempláció két irányban indul el az elcsöndesülő és a világra érzékennyé váló emberben: rácsodálkozik a tárgyi világ szépségeire, az emberek jóságára, de aztán mindezen túlnéz, és meglátja a teremtő Isten végtelenjét. A költészet számtalan példával szolgálhat erre a csodálkozó, kontemplativ magatartásra, amely a maga lét-igenlésével a tiszta imádás kezdete lehet. Hadd idézzünk két verset: „... úgy állok a csöndes tájban, esengő szilfa gyanánt, s mint szőlőindák és venyigék, úgy fon körül édes játszódásaival ma az élet... mint szent erdő, állsz te, világunk léte, előttem, s szólok, emeljen bár fejszét, ki csiszolni kíván, én boldogan élek benned.“ (Hölderlin: A szabadnap. Ford. Rónay Gy.) „Állani, némán, mint a Mátra, Nem nézni előre, se hátra. Nem erőlködni befelé sem, Csak bámulni a létezésen, A parttalanban elmerülni És úszni benne és örülni Az egyetlen csodának: annak, Hogy valamik, valakik vannak..." (Sík Sándor: Mint a Mátra) A teremtett világban elgyönyörködő ember boldogan ad hálát a világért, saját létéért: „Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te neved! Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és csillagokat, amiket te alkottál..." (8. zsoltár) 9
