Szolgálat 58. (1983)

Halottaink - P. Litványi György SJ (Nemeshegyi Péter)

Gyakran dühkitörései voltak, és tudatlanságuk miatt szidalmazta tanítványait, bár utána bocsánatot szokott kérni türelmetlenségéért. így — bár hivatalát és tanárkodását lelki- ismeretesen gyakorolta — ebben az időben nem szerették növendékei.

Azonban lassacskán olvadni kezdett a lelkére rakódott jég. Nagy szerepe volt ebben a zenének. P. Litványi rendkívüli zenei tehetség volt. A gregorián éneknek volt nagy szakértője, azonkívül maga is komponált és remekül vezényelt. így hát megkezdte az egyetemen a gregorián ének és a francia zene tanítását, és megalapította az „Egyetemi Szentének Kórus“-t, valamint az egyetem melletti Szent Ignác templom „Szent Terézia kórus“-át. így kezdődött meg japáni életének második szakasza, amely 1958—1971-ig terjed. Ezekben az években fontos adminisztrációs hivatalokat töltött be nagy szakértelemmel és tökéletes hűséggel; a szíve azonban kórusaié volt. Fölfedezte, hogy a vallásos zene gondviselésszerű eszköz, amellyel japán fiatalokat az Istenhez és Krisztushoz lehet vezetni. Kórustagjainak 90 %-a kezdetben nem volt keresztény. P. Litványi úgy vezette őket, hogy a zene varázsereje életformáló erővé váljék bennük. Szívvel- lélekkel szolgálta kórusát: szép, piros, egyházias egyenruhát készíttetett nekik, énekeket szerzett vagy harmonizált számukra, kottákat írt, lemezfelvételeket csináltatott, táborokat szervezett, zarándoklatokra vezette kórusait a vértanúiról híres Nagaszakiba. Eltűnt a szigorú professzor; megmaradt a lelkigyermekeit nagyapai jósággal vezetgető pap, ezüstös fehéren csillogó hajával, száraz humorával, önzetlen jóságával. Zenei apos- tolsága rendkívül eredményes volt. Elvezette a fiatalokat az imádkozáshoz: az imádságból pedig megtérés születik. Nem tudjuk pontosan, hányán jutottak el általa a kereszt- ség szentségéhez, mert erről sohasem beszélt, de számuk biztosan meghaladja a százat. Kórustagjai később is hűségesek maradtak hozzá; őhozzá fordultak bizalommal ügyes-bajos dolgaikban. Ezek az évek voltak bizonyára a legboldogabbak életében. Közben megkapta a spanyol állampolgárságot, és nevét a spanyolosabban hangzó Li- donira változtatta.

De ez a szép idő is véget ért egyszer. A páter 70 éves lett, és így elérte az egyetemi korhatárt. Ezért elmaradtak az előadások, és a kórus vezetését is átadta utódjának, egy amerikai jezsuitának. így kezdődött meg japáni életének harmadik szakasza (1971—1983). Ez a szakasz az önkiüresítés időszaka. P. Litványi jellemében volt valami különleges szigorúság, amelyet ezekben az években önmaga ellen fordított. A legtöbb emberrel megszakította a kapcsolatot; soha többé zenével nem foglalkozott; visszavonult szobájába. Egy Parkinson-kór féle betegség hatalmasodott el rajta: mindinkább elvesztette lábának használatát, nemsokára csak tolókocsin tudott közlekedni. így vitték 1981-ben az egyetem nagytermébe, amikor a pápa látogatott meg bennünket. Egy megkapó fénykép örökíti meg azt a pillanatot, amikor a Szentatya, kedves mosolyával arcán, kezet szorít a tolókocsijában ülő öreg misszionáriussal. Ez volt talán az utolsó fénypont P. Litványi életében. Betegségéhez agyérelmeszesedés járult, és így életének utolsó két évét teljes tétlenségben kórházi ágyban töltötte. Sokszor látogattuk meg, bár nem volt már könnyű vele beszélni. Volt egy kedves imádsága, amelyet breviáriumában őrzött. Első szavaira emlékszem: „Istenem, te vagy a legmegértőbb, a legjóságosabb, a legmegbocsátóbb, a legirgalmasabb édesatya.“ Ezt az imádságot súgtam a fülébe utolsó találkozásainkkor. Amikor a látogatások végén elbúcsúztam tőle, és megkérdeztem, kér-e valamit, suttogva mindig csak azt mondta: „Imádságot.“ Amíg képes volt rá, hűségesen misézett mindennap szobájában; fiókjában maradt tíz vaskos füzet, ahol 50 éven keresztül naponként följegyezte, hol és milyen szándékra misézett. Amikor pedig már nem tudott misét mondani, mindennap magához vette az Úr Jézus szent testét. így a zalaegerszegi első misén kapott krisztusi találkozás kegyelme végigkísérte egész életútján.

Életének lángja csendesen aludt ki, mint egy gyertyáé, amely csonkig égett. Csak az Úr Jézusnak fényeskedett ez a gyertya egy hosszú életen át. Bízunk benne, hogy most ott ragyog örökké Atyánk házában.

P. Nemeshegyi Péter SJ

98