Szolgálat 58. (1983)

Könyvszemle - Baumgartner Jakob: Wiederentdeckung der Volksreligiosität (Benkő A.)

1977/2. számában. A „Social Compass“ pedig 1982-ben különszámot szentelt Észak-. Közép- és Kelet-Európa népi vallásosságának. Jóllehet elsősorban szociológiai szempontból vizsgálja a kérdést, mégis a lelkipásztornak is hasznos mondanivalót tartalmaz főleg Tomka Miklós cikke: „Les rites de passages dans les pays socialistes“ (Az avatási szertartások a szocialista országokban) és M. Kersevan: „A holtak tisztelete Szlovéniában“.

Mindezek után könnyen megérthetjük, hogy magáról a népi vallásosságról különböző meghatározások forognak közkézen. U. Altermatt tanulmánya: „Népi vallásosság — új mítosz vagy új fogalom“, kifejezetten evvel a kérdéssel foglalkozik. Szerinte „a népi vallásosság a széles tömegek mindennapi vallásossága“. „Magába foglalja nemcsak a hivatalos egyháztól elismert, hanem a tőle többé-kevésbé megtűrt, sőt a hierarchiától elvetett formákat is.“ így nem valamelyik (munkás, paraszt) társadalmi réteg vallásossága, bár a részletező kutatás felfedezheti ezeknek sajátságos jelét is az egyes kultúrcsoportoknál (pl. a parasztnak fontos a búzaszentelö körmenet, míg a munkásnak az egyesület, gyűlés, amelyikkel védi magát a tömegtársadalom vélt vagy valóságos veszélyei ellen) (113). Ezért a népi katolicizmus „ellenpólusát“, a vallási elitet nem egy társadalmi réteg, hanem a vallásilag „felvilágosultak“, az egyházi életben vezető szerepet betöltők (papok, szerzetesek, hitoktatók és egyéb fő vagy mellékállásban dolgozó személyek) alkotják. Főleg az elitet érdekli a tankidolgozás, a magatartási normák, a „teológia“. A népet pedig a mindennapi élet gyakorlata. Ezért érdemes tanulmányozni a nép kedvelt imakönyveit, búcsújárásait, ünnepeit.

A népi vallásosság vizsgálata külön hangsúlyt kapott a II. Vatikáni Zsinat óta. Egyrészt a zsinat az egyházat mint Isten népét határozta meg. Milyen is ez a nép a valóságban? Másrészt a széles tömegek nem egyformán reagáltak magára a zsinatra, határozataira. W. Heim néprajzi író öt pontban szemlélteti, hogyan változott a német nyelvterületen a nép vallásossága a Zsinat óta. a) A nép jobban képzi magát vallásilag, és jobban részt vesz az egyház életében. A templomok, kereskedések tele vannak a legkülönbözőbb irányú katolikus könyvekkel. Ez a pluralizmus a választás terhét is jelenti. Ezért sokan „határozottabb irányítást várnak el az egyháztól." — b) Az egyház kilépett a gettóból, nem „egyesületeskedik“, nem annyira védi magát, hanem (liturgikus, biblikus, karizmatikus) mozgalmak által akar a társadalomra hatni. — c) Társadalmilag tevékeny (vö. pápai szociális enciklikák), elkötelezett az embertestvéreknek (pl. böjt a harmadik világért, politikai teológia). — d) Az istentisztelettel építi az egyház közösségét (az új liturgia melegségre, együttműködésre nyújt alkalmat), újabban azonban visszatérnek a „népi ájtatosságok“ megújított formáihoz is: litániák, ifjúsági keresztút, változatos májusi ájtatosságok. — e) Városibb környezetben gyakran nem képesek újjáéleszteni a régi népszokásokat, hanem új szokásokat vezetnek be: az egyház ünnepei biztosítják a változatosságot a termelésre berendezett monotóniában, a háromkirályok missziós gyűjtéssé alakultak, a nagyszombat közös keresztelők ünnepe, az elsőáldozók rajzai díszítik a templomot stb.

Heim tanulmánya azonban kiegészítésre szorul, mert a nép egy része védekező álláspontot foglal el a II. Vatikáni Zsinattal szemben. I. Baumer az ún. tradicionalista csoportok kiadványai, röplapjai, rádióadásai alapján rajzolja meg az ö jámborságképüket. Nem könnyű feladat, mert több árnyalatuk van. Isten-képük inkább pesszimiszti- kus, felfogásuk merev: nehezebb a fejlődéssel megbirkózni, mint a régihez görcsösen ragaszkodni. Lényegében nem doktrináiis mozgalmakról van szó, hanem a jámborság gyakorlati kifejezéséről. Vesszőparipáik az ünnepi rítusok, ceremóniák, egyházfegyelmi szabályok és főleg a meggondolatlan újítók „esetei". Baumer elismeri, hogy a II. Vaticanum utáni eufória nem szentelt elég figyelmet arra, hogy a múlt szokásait fokozatosan változtassa, s az inga hamarosan az ellenkező végletbe lendült vissza (70—74). Ugyanebben az összefüggésben ír K. Rudolph „a népi jámborság pszichológiájáról és patológiájáról“. A nép bizonytalanná vált — még az evangélikusok is —, mert egyes teológusok azok ellen a tanok ellen beszélnek, amit régebben maguk hirdettek.

90