Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Benkő Antal: Életünket adni...

szültség lappang. Anyagi nehézségekkel is küzdenek, mert viszonylag kevés a munkába állítható rendtag, a fiatalok képzése pedig pénzbe kerül. Kezd kibontakozni Joáo Bosco jellemének legszebb oldala: tettekben megnyilatkozó önfeláldozó szeretete.

A tartományfőnökség szegényes házban kapott szállást. Maga is gyakran cipeli a vödröket a mennyezetről becsurgó vízerek alá, hozza az ebédet a kis közösségnek a szomszédos kifőzdéből. Minden szegénységük ellenére befogad egy sokgyermekes családot, amelyik még nyomorultabb körülmények között, bádoglemezes fészerben húzta meg magát. Az apát alkalmazza, az édesanyának varrógépet szerez, hogy olcsóbban ruházhassa öt kicsijét. Különleges előszeretettel viseltetett a segítőtestvérek és a beteg rendtársak iránt. Nem csodálkoztak tehát rajta, amikor később, Mato Grosso-i misszionárius korában még ágyát és ágyneműjét is elajándékozta.

Két negatív pontot emelnek ki provinciálissága idejéből: lassan hozta meg döntéseit, és sokszor nem vagy csak igen későn válaszolt a levelekre.

Mindinkább őrli az elégtelenség érzése, mások is testileg-lelkileg fáradtnak találják. Boldog, amikor négy év után felmentik tartományfőnöki hivatalától. Egy a tengerparton fekvő kis helységbe, Anchietába kerül házfőnöknek. De alig van ideje belekóstolni az egyszerűbb nép közvetlen lelki gondozásába. Egy év sem telik bele, és újoncmesternek jelölik ki.

Minden jel arra mutat, hogy ezt a munkakört rá szabták. Hat évig látta el. Az első évek harmonikusak. Lelkesedése ösztönzőleg hat a fiatalokra, példaadása jó melegágy. Mindamellett, hogy kemény rendet követel, mindig türelemmel áll rendelkezésre. Főleg az engedelmességet sürgeti, mint a jezsuita élet jellemzőjét. Megkívánja azonban, hogy „természetfeletti legyen, egyébként nincs értelme, pusztán szolgalelkűséget takarna.“

Pár év múlva tornyosulnak a felhők. A brazil fiatalság körében már a 60-as évek elején felüti fejét az a krízis, amelyik az évtized végén Európában, főleg Franciaországban robban ki: felelőtlen kritika, a fennálló rendszer radikális elvetése, mindenáron való újítás. A rendi fiatalság és a jelentkezők sem mentesek a korszellemtől. P. Joáo Bosco védekező álláspontra helyezkedik. Eddig is példás szerzetes volt, meggyőződésből. Nem érti, miért kellene változtatni a megszokott formákon. A II. Vatikáni Zsinat azonban mintha igazolná a változások szükségességét. Új felfogás keletkezik, XXIII. János „kinyitja az egyház ablakait“. A rendi nagygyűlés alkalmazni kezdi a zsinati elveket. Az új tartományfőnök a zsinatra hivatkozva nagyobb alkalmazkodást kíván a korszellemhez. A súrlódás elkerülhetetlenné válik kettejük között. Joáo Bosco belsőleg sokat kínlódik. Egyenes jellem és következetes. Úgy látja, hogy a külső formák megváltozásával meginoghat a belső építmény. Hivatkozik jónéhány szélsőséges és meggondolatlan újításra. Mint újoncmester nem képes változtatni idáig követett módszerén. Támadják, kritizálni kezdik. Az a benyomása, hogy még elöljárói is elhagyták azon az úton, amelyiken maguk is felnőttek, s aminek követését pár éve még sürgették.

50