Szolgálat 58. (1983)
A népi vallásosság
Az utóbbi évtizedek gyűjtése a magyar nép vallásos hagyományainak és teremtő képességének számos kincsét tárta fel. Ebben a hagyománygyűjtő szolgálatban oroszlánrész jutott Bálint Sándornak és munkatársainak. Saját gazdag kutatómunkájából ad ízelítőt Erdélyi Zsuzsanna cikke. „Ránk nyitva az ajtót“ kéri, hogy mindannyian támogassuk ebben a munkájában. A népi vallásosság azonban nem lehet merev, múzeumi tárgy. Mint a közösség életének kifejezője, kapcsolatban kell, hogy maradjon a múlttal, de fejlődnie is kell. A történelemből tudjuk, hogy néha karizmatikus személyek vetése szökött szárba. A magyar nép számára is oly kedves betlehemi jászolok építését Assisi Szent Ferenc kezdeményezte. Máskor a megváltozott külső körülmények helyeznek előtérbe meghatározott emberi szükségleteket, és késztetik a népet a problémák vallásos értelmezésére. Ezt szemlélteti Gaáli Károlynafc, a bécsi egyetem néprajztanárának Loretto kegyhelyeiről írt cikke. Központi kérdés marad azonban: hogyan és mennyiben kell a vallásosság meglévő szimbólumait változtatni, alakítani, illetve megőrizni. Babos István rámutat az emberi szimbólumok nyíltságára, jövő felé való kitárulására. Ez biztosítja éltető jellegüket. Az időszerű fejlődés és alkalmazkodás problematikája világszerte foglalkoztatja a lelkipásztorokat. Jól érzékelteti ezt Josef Bommer professzor, aki Svájcban, a világ iparilag egyik legfejlettebb, másrészt szokásaihoz nagyon is ragaszkodó országában működik. A kizárólag szokásokban kimerülő népi vallásosságot az új, városi környezetbe került hivő csizmáival együtt könnyen leveti. A benső, tartalmi megújításra kell tehát törekedni. Erre hívja fel a figyelmet Ujváry Julianna „Liturgia és népszokások“ c. tanulmánya. A szentségek kiszolgáltatásának hivatalos szövegei tág teret biztosítanak a helyi, népi szokásoknak. Gondoljunk csak pl. a só használatára a ke- resztségnél, a feszületre a házasságnál. A szentelményéknél és egyéb szertartásoknál még inkább lehetséges és szükséges az alkalmazkodás. A nép szokása szerint megtartott temetés, műhelymegáldás vagy bűnbánati szertartás kielégítheti a szunnyadó, ősi vallásos igényeket, és kiváló evangelizálási alkalommá válhat, örömmel kell tehát üdvözölni minden olyan törekvést, amelyikkel a nép mai nyelven igyekszik kifejezni élményeit, és amelyek mutatják, hogy próbálja vallásos szimbólumokkal megtölteni élete döntő mozzanatait. A népi vallásosság nemcsak a múlté, kell, hogy jelenje is legyen. A karizmatikus mozgalmak emlékeztethetnek arra, hogy a nép vallását éltető erők ma is működnek. A misszionáriusok példája is ösztönzőleg hathat. Joäo Bosco Penido Burnier élete — akinek vonásait Benkő Antal ismerteti — ebből a szempontból is tanulságos. Tudta, hogy Krisztus örömhírének hirdetése akkor lesz gyümölcsöző, ha az indiánoknak ősi hagyományaikon keresztül jut szívükbe.
