Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Josef Bommer: Dinamikus egyházközség és népi vallásosság

E ponton, ebben a fogalmi és nyelvi összefüggésben merül fel az első kritikus kérdés: Létezik-e nálunk, a mi egyházi viszonyainkban egyáltalán ez a nép? Már a népünkre mint egészre való pillantás — amint államunkban él és dolgozik — nehézséget okoz. Alig boldogulok egy homogén nép fogalmával. Végül is egy modern, heterogén, mélységesen differenciált és képzett társadalomban élünk, felvilágosult emberek között — bármi legyen is az egyes esetekben ennek jelentése. A mi világunk túlságosan szekularizált, profán világ. A mi szélességi fokunknak megfelelő ember már nem egyszerűen vallásos, még kevésbé egyházias. A kritikus gondolkodás és cselekvés nálunk széles néprétegek szokásává vált. A társadalmi különbségek erősen kiegyenlítődtek, bizonyos fokú jólét általánossá lett.

És ha egyházunk gyakorló népét tekintjük, akkor a dolog még nehezebb lesz, az átfogó pillantás még zavarosabb. Már mint plébános egyre azt kérdeztem magamtól: ki az a „jó katolikus nép“, akire püspökeink oly szívesen esküsznek? Kik azok az egyszerű kisemberek a mi konkrét plébániáinkon, akiket — egy német bíboros kijelentése szerint - meg kell védeni az értelmiségiektől és a teológusoktól?

Az „egyszerű népről“ való elképzelés könnyen ideológiává válhat konkrét és erősen differenciált viszonyaink között. És hogy az alsóbb társadalmi rétegek — amennyiben még léteznek —, meg a munkások és proletárok a mi egyházunkban éppenséggel nem lelhetők föl, keserű, de statisztikailag bizonyított tény. így az a jogosult gyanú támadhat, hogy a népi vallásosság - itt nálunk, a mi nyugat-németországi, svájci vagy ausztriai viszonyainkban — nem egyszerűen az egész nép dolga és ügye, hanem (inkább) egy viszonylag kis számú, főleg konzervatív beállítottságú jámboré, akik képviselik és hordozzák a népi vallásosságot. Evvel azt akarom kifejezni, hogy a nép, amely az általunk tárgyalt népi vallásosságnak a hordozója kell, hogy legyen, a mi konkrét viszonyaink közepette többé már nem egységes egész, úgyhogy a népi vallásosság kritikusan megkérdőjelezendő. És akkor a kérdés, amit itt csak fölteszünk, de nem válaszolhatunk meg, így hangzana: Katolikus népi vallásosságunk hordozója tényleg olyan nagyságrendű, amit mint népet szabad és kell megszólítanunk, vagy pedig az egyházon belüli, pontosan körülhatárolható tulajdonságokkal rendelkező csoportról van szó, amely aztán a népi vallásosságból is ,elit‘- ügyet csinál? Ilyenformán a népi vallásosság csoportjelenség s ezzel csoportvallásosság. Akkor a népet, becsületesen tekintve, nem lenne szabad e jámborság hordozójává kinevezni. Természetesen ez a sejtés nem jelent ki semmit a népi vallásosság értékéről vagy értéktelenségéről. Esetleges fontosságát és jelentőségét mindez nem érinti közvetlenül. Mindazonáltal természetesen nem mindegy, hogy a népi vallásosságot aktív egyháziasságú nép hordozza-e, vagy hogy — a népegyházi struktúrák szétesésének idején — nem érinti-e a népi vallásosságot is ez a széthullás.

36