Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Erdélyi Zsuzsanna: Hagyománymentő szolgálat

tási körömbe a népi Mária-líra-epika — Mária-altatók, siralmak és egyéb Mária- énekek - eddig meglehetősen elhanyagolt területének leleteit, kiegészítve a szent színjátszás már közölt történeti és még élő-föllelhető anyagával. Minderre a késő középkori szent költészet elemeit tükröző imádsághagyomány késztetett, amely olyan tartalmi és stiláris jegyeket visel, hogy joggal tekinthetjük lirico- epico-dramatico-műfajnak.

A mennyiségi tényezőként fönt említett „sok tízezer“ laza megjelölés. Eldönthetetlen, mennyire tágítható. Szám szerint a még élő szövegeket meghatározni nem lehet. Csak akkor lehetne, ha minden idős magyar embert megkérdeznénk. (Egyes fiatalok is tudják hagyományőrző szüleik, nagyszüleik érdeméből.) E „mindenki megkérdezése“ irreális célkitűzését igyekeztem valamiképpen a valósághoz közelíteni a kezdetektől megjelentetett gyűjtési fölhívásokkal. Fölismertem ui., hogy egymagám a teljes feltáró munkára nem vállaikozhatom. Már a Juhász Ferenc késztetésére 1970 szeptemberében az Új írásban napvilágot látott műfajbemutató közlésemben kértem az olvasók segítségét. Kérem azóta is minden lehetséges alkalommal. Jobbára az egyházi sajtón keresztül felekezettől függetlenül, ám néha a világi lapok hasábjain is. Kérő szavam így az egész magyar paraszti-falusi társadalomhoz eljutott. A fölhívások eredménye egyszerűen lenyűgöző. Nemcsak a szakrális folklór emlékeit kértem, hanem a Lékai László bíborossal szervezendő Népi Vallásosság Múzeum részére a népi vallásgyakorlás tárgyi anyagát is. A vállalkozásban kezdetben, haláláig társunk volt Bálint Sándor is.

Számtalan levél és küldemény érkezett. Elsősorban határainkon innenröl. Sok jött a szomszédos országokból, sőt a tengereken túlról is. A fölajánlott tárgyi anyagot köszönettel fogadtuk és elszállítottuk, a leveleket s filológiai anyagukat rendezzük. Értékük alig felmérhető, akárcsak a levelekbe sűrített paraliturgiai, tudati lelki összetevők jelentősége. Ezek révén tárul elénk a hagyományőrző, kulturális értékeiért felelősséget érző egyszerű ember olyan korban, amelynek életformája lazítja, oldja, fölszívja a hagyományokat.

Tágítani szeretném a kört a határainkon kívül élő magyarság bevonásával. Ha már a Szolgálat megtisztelt azzal, hogy írást kért tőlem, viszonzásul én a jó ügy érdekében teendő szolgálatot kérek tőle. Remélem, hogy kérésem azokat a közösségeket is eléri, akiket idáig még nem. Hozzájuk szólok most, elsősorban lelkipásztoraikhoz, kérvén őket, segítsenek híveik körében a még lappangó emlékeket összeszedni és rendelkezésemre bocsátani. Az ősz és a tél folyamán befutó távoli küldemények arra serkentenek, hogy ne elégedjem meg a szórványjelentkezésekkel, hanem a Szolgálat nyomvonalán járjam be e hagyomány még föllelhető lelőhelyeit, idegenbe került „népszakadékaink“ emlékezetének eddig nem bolygatott tartományait.

Egy remélhetőleg újabb gyűjtési hullám előtt talán nen\ érdektelen röviden szólni a jóval ezren felüli levéltömegről, illetve az általa nyert szellemi értékekről.

16