Szolgálat 57. (1983)
Eszmék és események - Egy rendhagyó aranymise († Kis György)
„Kedves Hívek! Te Deumos hálaadásra jöttünk össze, azért óhajtok ma az én jó híveimhez szólni, mert kötelességemnek tartom elmondani: mennyi hálával tartozom az irgalmas Istennek, és hogy kérjem a K. Híveket, segítsenek nekem háiát adni az Úrnak a vett kegyelmekért. Hálával tartozom Istennek elsősorban azért, hogy egészséges, jő katolikus családból származhattam, özvegy anyámtól igen jó nevelést kaptam. Az Úr adott annyi tehetséget, szorgalmat, hogy becsülettel tudtam elvégezni tanulmányaimat a középiskolában is, de az egyetemen is. Külön meg kell ma köszönnöm az Úrnak a papi hivatást. Nem érdemeltem meg. Ez Istennek ingyen adománya volt. Kispap koromban azért imádkoztam, hogy Isten erősítse és védelmezze meg bennem a papi hivatást. Pap koromban naponta kellett volna megköszönnöm az Úrnak, hogy megőrizte bennem. 50 év előtt, Szent László ünnepén szentelték pappá itt a székesegyházban nyolc társammal együtt. Négyen maradtunk életben, a többit hazahívta az Úr. Nem tudom, mivel érdemeltem meg azt, hogy ma is élek, és ma be tudom mutatni az Úrnak ezt a hálaadó szentmisét. Boldogan gondolok vissza papi pályafutásom minden mozzanatára. Voltam falusi káplán, városi káplán 16 hónapig, papnevelő és teológiai tanár közel 20 évig, plébános Kaposvárott 11 évig, és itt Veszprémben már a 16. évet fejezem be. Igen nagy kegyelemnek tartom, hogy a papi munkát mindenféle beosztásban szerettem, nem volt az nekem robot, iga, teher, nyűg. örömmel végeztem, nem fáradtam bele, nem fásultam el. Ha az együk munkakörből a másikba kellett átlépnem, sajnálattal váltam meg a régi munkakörtől, de iparkodtam magamat beleélni az újba. Egyiket sem untam meg. — Nem az én érdemem, Istentől kaptam az erőt. Igen nagy kegyelemnek tartom azt is, hogy az Úr egészséget adott a munkához. A legújabb időkig ritkán voltam beteg. De most tizedik hónapja, hogy gyengélkedem, ismét Isten ajándékának kell tulajdonítanom, hogy a betegségben sem csüggedtem el, elfogadtam türelemmel, vártam a felgyógyulást bizalommal, mert az Úr adott hozzá erőt, kegyelmet, amit meg kell köszönni. Azért is nagy hálával tartozom a Gondviselésnek, hogy 50 év alatt elmondhattam 18 540 szentmisét, meghallgathattam 276 000 gyónást, és eskettem 714 párt. örömmel gondolok erre vissza, de nem tudom: hogyan fogok majd ezekről az Úr ítélőszéke előtt számot adni. Hiszen gyarló ember vagyok, napjában hétszer is elbotolhatök. Az az egy gondolat vigasztal, hogy mindig jó szándékkal vállaltam és végeztem a papi funkciókat, és soha senkinek rosszat nem akartam. De midőn megköszönöm Mindenható Uramnak a sok jót és kegyelmet, meg kell köszönnöm a kapott megpróbáltatásokat is. Az irgalmas Isten nem küldött sok és terhes keresztet. Amit küldött, az sohasem volt elviselhetetlen, és az Úr mindig adott hozzá erőt és türelmet. Itt kell megemlítenem a 3—4 súlyosabb betegséget, a 7—8 kórházi tartózkodást, a 4 műtétet. Sokszor elmondottam ezekkel kapcsolatban, hogy meg kell köszönnöm az Úrnak ezeket a kereszteket, mert a betegágyban tudtam meg igen sokszor: mennyi jó ember, mennyi önfeláldozó orvos és ápoló ál! mellettünk, mikor bajban vagyunk. Egészséges koromban nem volt alkalmam ezt megtudni. Ezért is meg kell köszönnöm a betegségeket. Hogy most már tizedik hónapja betegeskedem, ezt is el kell fogadnom Isten kezéből. Ami pedig a jövőt illeti, három dolog lehetséges: vagy meggyógyulok, vagy meghalok, vagy nagyon sokáig leszek szenvedő fekvő beteg. De akármelyik lesz is isten akarata, egyforma alázattal kell mondanom: „Uram, legyen meg a Te szent akaratod." Most pedig arra kérem a K. Híveket, segítsenek nekem hálát adni az Úrnak a végtelen sok kegyelemért, amellyel elhalmozott. Egyben segítsenek imádkozni, hogy kitartó lehessek az Úr szolgálatában, hűséges az Ö szeretetében', és elnyerhessem a végső pillanatban is az Ö üdvözítő kegyelmeit. Amen.“ Kis György veszprémi kanonok (t 1969) levele 1963-ból 78
