Szolgálat 57. (1983)
Az egyház szava - II. János Pál a fiatalokhoz
A hűség problémája és követelménye ez. A hűség nem merül ki a múltból kapott örökség szorgos őrzésében és bölcs értékesítésében. A hűség a jövőbe vetett pillantás, a jövőért való elkötelezettség. Ez volt VI. Pál türelmes zsinat-utáni pedagógiájának egyik gyújtópontja. Szeretném, ha a ti ifjúságotoknak is sarkcsillaga lenne. VI. Pál pápa már nem él, nincs többé az élők között. De ma fiatalnak látjuk őt. Látjuk fiatalon városának fiataljai közt. Lépjünk hátrébb két—három nemzedékkel, és olyan fiatalnak látjuk őt, mint amilyenek ti vagytok. Mit mondana nektek az a VI. Pál, aki ma már nem él, de valamikor bresciai fiatal volt? Mit mondana? íme ezt: Ti várakozásaitok lencséjét — helyesen — a holnapra állítjátok be. De a semmiből nem fakad holnap. Nincs, nem lehetséges ürességre vagy futóhomokra alapozott jövő. Csak ha a tegnapi fiatalok nemzedékeitől kapott emberi és keresztény értékek örökségére támaszkodtok, akkor vihetitek előbbre a világot új, érvényes fejlődés útján. Kedveseim, éljétek fiatalságotokat hiteles keresztény stílusban. Vagyis mutassátok meg mélységes meggyöződéstekkel és ezzel egybehangzó viselkedés- tekkel, hogy Jézus Krisztus a kortársunk. Tehát nemcsak VI. Pál: Jézus Krisztus a kortársunk. így éljük meg a hagyományt. A múlt kincseivel építjük a jövőt. Akkor lesz Jézus Krisztus a kortársunk: nem valami jeles múzeumi tárgy, hanem az abszolút Élő, korunk emberének útitársa. A kereszténység a fiatalok vallása. Ez nem frázis, és ha jól értjük, nem is kizáró jellegű állítás. Az Úr szava mindenkinek van szánva és mindenkinek jó. De azért különleges rokonságot mutat a fiatalkorral: belső ereje folytán, hogy meghódítson és újjászüljön, titokzatos ereje folytán, hogy a lelki haladás irányát állandóan a lendületre, a nemeslelkűségre, a lelkesedésre - a fiatalkor megannyi jellemzőjére állítsa be. Az életkorral járó előnyök mérhetetlen nagy jó, de egyben múlandó. Jaj lenne nekünk, ha erről elfeledkeznénk. Az Evangélium fátyolt vet annak a fiatalnak a sorsára, akinek nem volt bátorsága igennel felelni Jézus hívására (vö. Mt 19,16-30párh.). Gazdag volt ez az ifjú, de boldog nem; fejlődés nélküli, élet- történet nélküli személyiség. Kedves fiataljaim, egyikőtök sem szeretne cserélni vele. Viszont biztos vagyok benne, hogy szívesen ismeritek föl magatokat azokban a hasonló korúakban, akik lelkes kiáltozással tettek tanúságot Jézus mellett jeruzsálemi bevonulásakor, szenvedésének közeledtén. VI. Pál azt kívánta, hogy ennek az eseménynek fiatalos hangsúlya konkréten kifejeződjék a virágvasárnap liturgiájában a vatikáni bazilikában: behozta azt a szép szokást, hogy ilyenkor fiatalokkal vette körül magát. így akart kellően rávilágítani, hogy a nép között, amely megérezte a Messiás közelségét, „a leglelkesebbek és legaktívabbak a fiatalok voltak, ők voltak a Messiás előhírnökei, ők kitalálták a titkát; ők kiálltak mellette, merészen, boldog .örömmel. Ők megértették, hogy Isten órája ez“ (VI. Pál 1976-os beszédéből). Ma is Isten órája van. Az ifjúság tudja, vagy legalábbis megérzi ezt. 54
