Szolgálat 57. (1983)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: „Mindörökké fiatal“

hez. Maga Jézus, aki tanításában a gyermekké válás meglepő ideálját állította hallgatói elé, a gyermekséget nem tekinti mindenestül pozitív, követendő normának. Egy alkalommal a gyermekes viselkedésmódot, mint negatív példát említi: kortársait, akik különböző — egymásnak ellentmondó - ürügyekkel Keresztelő Jánost is és Jézust is elutasítják, éretlen, pillanatnyi szeszélyeiket követő, utcán játszadozó gyerekekhez hasonlítja (Mt 11,16; Lk 7,32).

Pál, szóhasználatát tekintve, nem annyira a lelki gyermekség, mint inkább a keresztény nagykorúság tanítója: nincs sok jó szava a gyermeki állapotról. Számára a gyermekség negatív életszakasz, szükséges közbülső állomás, amelyen át kell jutnunk, hogy elérjük az érettséget. A felnőtt bizonyos lenézéssel elveti magától a beszéd, gondolkodás, ítélet gyermekes módját (vö. 1Kor 13, 8-13). Másutt úgy állítja szembe a gyermekkort a nagykorúsággal, mint szolgaságot a szabadsággal: „Amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek az ura“ (Gál 4,1).

Az üdvösségtörténet távlatában Krisztus eljöveteléig az egész emberiség kiskorú gyermek volt, s csak az idők teljességében vált nagykorúvá: „Amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya! Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is“ (Gál 4, 3-7). Pál szemléletében tehát az ember akkor válik nagykorúvá, amikor Isten fia lesz, éppen a fiúvá válás teszi nagykorúvá.

A lelki fejlődésben minden egyes kereszténynek túl kell nőnie a gyermekkoron. Ezt vannak hivatva előmozdítani az Egyházban a különféle szolgálatra rendelt elöljárók: az ő hivatásuk, hogy „fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor“ (Ef 4,12-14). Az elérendő tökéletességnek ez az ideálja, „Krisztus teljes életkora", vagy a „férfikor“ a szeretet gyakorlásának elsajátítása révén érhető el, — annak a szeretetnek, amely „nem szűnik meg soha“ (1Kor 13,8.11). A nagykorú kereszténynek az eszménye felnőtt, de nem öregember, hanem ereje teljében levő ifjú. Pál példái, melyekkel a keresztény élet küzdelmes voltát illusztrálja, mutatják, hogy amikor az eszményi hívőre gondol, fiatal férfi képe áll a szeme előtt: erőteljes atléta (versenyfutó, boxoló: 1Kor 9,24-27) vagy a római légiók harcba készülő katonája (Ef 6,10-17).

Bár Szent Pál a gyermekség hasonlatát leveleiben következetesen negatív példa gyanánt alkalmazza, mégis az ő tollából olvashatjuk a keresztény evan39