Szolgálat 57. (1983)

Halottaink - Farkas Sándor (Németh Károly)

reszneki hívek. Ekkor még nem gondolhatta, hogy élete végéig zalai lelkipásztor lesz. 1933 őszén püspöke Novára küldte plébánoshelyettesnek, hamarosan plébánossá ne­vezte ki. Nova a göcseji tájegység szívében fekszik, járási székhely volt, egyházilag öt faluból álló plébánia, nagy távolságra a matertől. Az egyházmegye egyik legnehe­zebb plébániája volt. A szombathelyi püspökök voltak kegyurai. Hatalmas templomának tervezője valószínűleg azonos a szombathelyi székesegyházéval, kupoláit pedig Dorff- meister freskói díszítik. Plébános elődje anyagilag tönkrement, félbe hagyta a nagy, kétszintes plébánia építését. Farkas készséggel kezdett munkához. Rendezte az anyagi ügyeket, befejezte a plé­bániát, rendbehozta a templomot. Ezzel párhuzamosan teljes erővel, a természetében rejlő keménységgel kezdett hozzá a lelkiélet megújításához is. Az eredmény nem ma­radt el. Főpásztora bizalmának jeléül már 1936-ben kerületi esperessé nevezte ki. 1969-ig töltötte be ezt a hivatalt. Kezét tehát az egész göcseji részt magába foglaló esperesi kerületre tette. Szívén viselte minden ügyét. Az ott uralkodó rendről és fegyelmezett­ségről mindig dicsérőleg nyilatkoztak a főesperesek. Jó népszónok volt, sokat prédikált a kerület falvaiban, de távolabbi vidékekre is szívesen hívták. Sok lelkigyakorlatot tartott híveknek, szerzetesnőknek. A kiözügyek- kel is törődött, szívügye volt az elmaradott vidék felemelése. Jó tolla is volt, fiatalon sokat cikkezett a megyei újságban. Sok mindent elért a megye vezetőségénél a novai járás érdekében. Az egész járásból mentek hozzá az emberek a legkülönbözőbb ügyekkel. A „göcseji pátriárka“ helyben érte meg a társadalmi, gazdasági átalakulásokat, amik számára érthetően sok nehézséget, gyötrődést jelentettek. Tanúja volt, hogyan épült le plébániáján a mozgalmas élet. 1950-ben Nova megszűnt járási székhely lenni, a hivatalokkal sokan elköltöztek. A mezőgazdaság átszervezése idején a lakosság je­lentős része elvándorolt városra ipari munkát vállalni, (gy a göcseji falvak nagyon el­néptelenedtek. Ehhez járult az egyházközségben az idősebbek elöregedése és az a tény, hogy a fiatalok már nem léptek eléggé a nyomukba. Jóllehet a realitások tudatá­ban élt, akaratlanul is a régi idők lebegtek szeme előtt, mindig összehasonlításokat tett, így a jelen eredményeinek sohasem tudott igazán örülni. De készséggel vállalta a jelen feladatait is: a megmaradt nyáj őrzését. Mindig volt annyi ereje, hogy újra kezd­jen, és azt tegye, amit a jelen kívánt. Mihelyt hívei megint jobb anyagi helyzetbe ke­rültek, az általa már többször restaurált egyházi épületeket újból rendbehozatta, sőt közvetlenül halála előtt, túl 80. évén, ismét megkezdte a műemléktemplom külső rend- behozatalát. Utolsó főpásztora, Fábián Árpád 1975-ben tb. kanonokká nevezte ki. Sokan tisztelték, szerették, de sokan voltak azok is, akik nem értették meg. Aki hosszú éveket töltött el mellette munkatársként, együtt élt át vele szép és nehéz napo­kat, az megtalálta életéhez a kulcsot. Farkas Sándor az elvek embere volt, élete az elvek hűséges követésében telt el. Űjmisés jelmondatát: „Légy hű mindhalálig“ (Jel 2,10) töretlenül megvalósította. — Másik elve volt: „Mindenkinek megtenni mindent, senkitől nem várni semmit.“ „így lehet csak az életet kibírni“ —tette hozzá. Nagy szíve volt, mindenkin segített. Nagyon sok kéréssel fordultak hozzá hívei, s legtöbb esetben eredményes volt közbenjárása. Amikor jótetteiért hálátlanságban volt része, elvét ak­kor sem adta fel, s azért tudott újra meg újra jót tenni. Igényes volt magával szemben. Mély lelkiéletet élt. Mindvégig olvasott, tanult, szellemileg is elfoglalta magát. Ezzel magyarázható, hogy ha testileg meg is öregedett, szellemileg ép maradt. Utolsó egy—két évében különösen sokat gyötrődött. Az öregség jele volt talán már nála, hogy különösen fájt neki a hálátlanság, érzéketlenség. Akaratlanul is panaszra nyíltak ajkai, de mindig bizalmasan és úgy, hogy a szeretetet meg ne sértse vele. A halála előtti napokban nagyon fáradt és kimerült volt. Egy nappal halála előtt test- véröccséhez utazott fel Budapestre. Ott lett rosszul, és a hozzá érkező orvos keze kö­zött állt meg fáradt szíve. Teste most ott pihen a göcseji dombok között. Lelke pedig — hisszük — már megkapta Istentől a hűségeseknek kijáró örök jutalmat. Németh Károly 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom