Szolgálat 57. (1983)
Halottaink - Sánta Antal (Oltártestvére) - Dr. Porpáczy Gábor Ernő O. Praem. (Confrater)
Lelkiségében, amennyire ebbe betekinthettünk, a hagyományos aszketikus elveken nyugodott minden. Isten végtelenül jó, és Jézus Szent Szívén át szeret minket, tehát nekünk is tiszta, jó szándékkal, rendezett szeretettben kell élnünk. Alapjában heves, indulatos természete volt, de nagy mértékben uralma alá fogta. Tudott mindjárt bocsánatot kérni. Utolsó kórházba indulása előtt is nyilvánosan kért a nővérektől bocsánatot. Hosszú éveken át fokozódó epe- és vesebaj ellenére hűségesen helyt állt. Három évvel halála előtt súlyos veseműtéten esett át. 1982 márciusában és áprilisában kétszer járta meg az urológiát, s végül a klinikán halt meg máj. 9-én hajnali 4 órakor, magányosan. Mindvégig szelíden és türelmesen viselkedett. „Adná a jó Isten — írja egy paptestvér —, hogy ilyen pap sok legyen, és hogy magam is ilyen lehessek!“ P. Vácz Jenő SJ SÁNTA ANTAL (1932—1982) Nagyon buzgó, komoly pap volt. Fiatalon került Füzesgyarmatra, ahol bizony nehéz munka várta. Nemcsak azért, mert négy filiája is volt, hanem mert két kápolna között kellett megosztania munkáját, és bizony elég szikesek itt a lelkek. Sok szeretettel látogatta híveit, mindenkihez elment, mindenkihez volt egy-egy kedves szava. Szerették, mikor házszentelésre felkereste őket. Ezt az áldó fáradozást a szegedi tanyákról hozta magával, ahol régóta szokásban vannak a házszentelések. Zeneileg igen művelt, jó énekes pap volt. A zene és ének sok ember lelkét megfogta. Megtanította a Kodály- misét is, és a hívek örömmel énekelték. Mindig nagy örömet érzett, mikor felfedezte egy-egy papi hivatás csíráját, és olyan szeretettel ápolta, mint a legjobb édesatya. Igen jó szomszéd volt. Készséggel segített mindenütt. Főpásztora is méltányolta azt a munkát, amit Füzesgyarmaton végzett: hét nehéz esztendő után Magyarcsanádra került plébánosnak. Nagyon megszerette új apostoli területét. Nagy buzgalommal látott hozzá a templom szépítéséhez. Azonban n&m felejtkezett meg régi híveiről sem, és alkalomadtán meg-meglátogatta őket. Fiatal kora óta járt motorral, autóval, és igen óvatosan vezetett. Mindenkit igen meglepett, mikor halálos kimenetelű balesetéről értesültünk, öt hétig szenvedett a szegedi klinikán. Sajnos életét nem tudták megmenteni. Július 31-én halt meg. Igen sokan — nagy részvéttel, igaz szeretettel vették körül koporsóját. Oltártestvére DR. PORPÁCZY GÁBOR ERNŐ O. PRAEM. (1920—1982) Értékes, buzgó pap és szerzetes volt Ernő testvérünk. így foglalta össze életrajzát egy tengerentúli rendtársa. Az egyszerű szavak méltóképpen jellemzik külső eseményekben, látványos eredményekben talán szegény, de belső lelki értékekben annál gazdagabb életét, hűséges papi szolgálatát. A vasmegyei Rábahídvégen született 1920. július 10-én. Szombathelyen volt premontrei diák, majd testvérbátyját követve 1938. aug. 14-én belépett a csornai premontrei rendbe. A teológiát Rómában végezte, ott szentelték pappá 1943. ápr. 8-án. A háborús események miatt hazatérve, tanulmányait Szegeden fejezte be. A doktorátust 1947-ben szerezte meg Budapesten. A csornai hittudományi főiskolán a szentírástudományt tanította 1950-ig, majd a rendi közösség megszűntével a győri egyházmegye papjaként folytatta lelkipásztori munkáját. 1950-ben Tatán volt káplán, 1951-ben pedig lelkész Csornán. 1951—58 között Rábaszentmihályon adminisztrátorként működött. 1958 áprilisában visszatért Csornára, ahol mint a prépostsági templom gondviselője és a Nagyboldogasszony Lelkészség híveinek buzgó lelkipásztora dolgozott. Érdemeit megyésfőpásztora esperesi címmel tüntette ki. Ebből a munkából szólította őt magához az örök Pásztor. 1982 július 2-án súlyos agytrombózissal került a csornai kórházba, ahol nagy türelemmel viselt hosszú szenvedés után, betegsége alatt az Oltáriszentséget naponta magához véve és a szentkenettel megerősítve, aug. 3-án adta vissza lelkét Teremtőjének. 102
