Szolgálat 56. (1982)
Könyvszemle - Előd István (szerk.): Deum docuit (Alszeghy Z.) - Levárdy Ferenc: Magyar templomok művészete (Prokop P.)
így magyarázza magát a szerző: „Nem szándékozom művészettörténetet írni, inkább történelmet, amelynek értelme és léptéke a társadalomban élő ember . . . szeretném fölvázolni a különféle erők kölcsönhatását, összjátékát, a könyv sajátos célkitűzésének engedelmeskedve mégis inkább a szó, a mozdulat, a képi és a tektonikus alkotás tükrözéseiben.“ Nem unalmas szakbarbár módján sűríti össze anyagát, amelyből több kötet is kijöhetne. Egy-egy jelző megválasztása, a legjobban hozzáillő alany beállítása sejteti, hogy egy hangyaélet gazdagsága, az olvasmányok és tanulmányok serege a fedezete a szónak. Mi lehet még benne, amiből ezt a 300 oldalt összeválogatta! „Az európai művészettörténetet nem lehet az antik világ örökségét továbbépítő első keresztény évszázad művészetének ismerete nélkül megérteni. Könyvem célja az ezredfordulón csírázó magyar keresztény művészet alkotásainak megértése . . . Sok minden értelmezhetetlen maradna, ha mellőznénk az első millennium gazdag tapasztalatainak összefoglalását." Az előzmények nélkül a második ezerév meg sem érthető. Ezért kezdődik az első fejezet az utolsó vacsorával, amelynek újraünneplései fölé magasodnak majd az egymásból fakadó és folytatódó stílusok templomai. Ezért kell mindig izgalmasan egész európainak maradnia az okfejtésnek. A szellemnek nem állják útját az országok határai. Elvi bátorsága az írónak, hogy meri vállalni a megértetést és a belőle fakadó együttérzést. Nem „sine ira et studio“, hanem szimpátia vezeti a tollát. Rokonszenvező elmélyedés. Hogyan is érthetné meg valaki másként azt a helyet, ahol „a hihetetlent hittel vállaló, imádkozó és éneklő közösség egybegyülekezett“? Majdnem ezer templomhoz elvezet a szerző. Egyeseknek csak a fundamentumához, a másiknak a romhalmazához, ragyogó homlokzatokhoz, szerény, finoman ízléses falusi imaházakhoz, a műemlékesek által a többrétegű malter alól elókapart freskótöredékekhez, katolikus és protestáns püspökrezidenciákhoz stb. stb. A prózaszöveg fölött, mint vetített képes előadás, a fia és lánya grafikai ábrái szemléltetik a hangot. Gyönyörű ez a szellemi oknyomozás. Győzelem, elgyarlósulás. Vonulás. Mi lesz? Senki sem tudhatja, pedig már benne van az előzményekben. Nemcsak a hadi eseményeknek vannak végzetszerü előzményei, hanem annak is, hogy a román stílus szűk ablaka hogyan bomlott színes kőrózsává, s az eltúlzott pompa miért vedlett puritánná. Ki gondolná, hogy a keresztes hadak elkallódott művészei magyar templomok palléraivá váltak. Franciás, spanyolos vagy németes ízlésükkel. Az internacionális szerzetesek hogyan „fertőztek" nemzeti ízlésükkel. „Mikor a pannonhalmi bencés monostor apátját III. Ince pápa Rómába rendelte, hogy részt vegyen a IV. lateráni zsinatnak a magyar bencéseket is a ciszterci reform szellemében megújító tárgyalásain, Oros apát csaknem egy esztendőt töltött a pápai udvarban, s végigjárta a pápa kíséretében egész Közép-itáliát. Megfordult a fossanovai ciszterci kolostorban, megszemlélte a casamari ciszter kolostor templomának építését... itt érlelődött meg benne a monostor templomának újjáépítési terve.“ Az adatgyűjtemény cédulái közül ez bekerült a 300 oldalba. Csak egy adat, de súlyos megokolás ás argumentum. Az olvasó feladata, hogy végig- szomorkodja a tatárjárás, törökdúlás negatív, de új életre serkentő fejezeteit, a kereszténység darabokra esését. A dogmatikai és liturgikus különbségek persze hogy elkanya- rították az olykor élet-halál harcot vívó felekezetek művészi kifejezésmódjait. A könyv filozofikus színe a legérdekesebb a három utolsó században. „önkéntelenül — elmélkedik a szerző — fölvetődik bennünk a kérdés: van-e korunknak transzcendentális igénye, s ha van, elég erős-e ahhoz, hogy új fejezetet nyisson a templomépítés, a tanítást szolgáló művészet történetében.“ Steindl Imre (1839— 1902) gúnyoroskodott így: mit értettek a régiek a gótikához? Lehet, hogy a modern ember előregyártott elemekből állítja össze gót modorra a templomot, de az nem gótika. A ma embere a saját lelkét a saját nyelvén kell, hogy kimondja a miséjében is és az Isten házával is. A pap sem a halotti beszéd szavaival prédikál. Pedig milyen szép volt az akkor. Most következnek a sikeres európai törekvések. Az elindulás korszaka. Majd a magyar helyzetkép bemutatása. 88
