Szolgálat 56. (1982)
Az egyház szava - A Szentatya a magyar püspökökhöz
2. Nagy benső vigasztalással vettem tudomásul az igazi hagyomány állandó erejét, amelyet táplál az egészséges vallásosság (és kívánom, hogy ez egyre inkább gyarapodjék a jövőben), s táplál különösen a magyarok szívébe mélyen belegyökerezett Mária-tisztelet. Nagy bizalomra indítanak az ébredező vallásosság első jelei a fiatalokban; az apostoli buzgóság legyen mindig öntudatosabb és tevékenyebb; jobban érződik a hívek között annak igénye, hogy teljesebben megismerjék a hitet, — igazolja ezt, hogy oly számosán végzik a teológiai levelező kurzust. Továbbá az a tény, hogy ma már minden magyar egyházmegyét püspökök kormányoznak - tanúsítja ezt nagy számotok -, táplálja a reményt, hogy az Egyház helyzetének javítására irányuló törekvések — nagy kitartással és a hatáskörök kölcsönös tiszteletben tartásával folytatva — hazátokban állandó gyümölcsöt hoznak. Szívem mélyéből óhajtom, hogy e törekvések képesek legyenek megoldani a még hátralévő súlyos kérdéseket is. 3. Ugyanakkor nem mellőzhetem hallgatással, Tisztelendő Testvérek, a szolgálatotokban adódó gondokat. Föltártátok ezeket mind ötéves beszámolótokban, mind beszélgetéseink során. Van néhány kiemelkedő kérdés, amely különleges gondotokat követeli. Mindenekelőtt az ifjúság és általában a hívek katekézise követel állandó, szorgos és nagylelkű gondoskodást részetekről. Tudjátok, hogy ez a probléma életbevágóan fontos. 1980. ápr. 6-án, húsvét ünnepén levelet küldtem nektek és az egész magyarországi egyháznak; ebben emlékeztettem arra a súlyos kötelességre, amely e téren az egyházmegyék pásztoraira, a plébániák papjaira, sót magukra a szülőkre hárul; ez utóbbiak Istentől kapták gyermekeik vallásos nevelésének nagy feladatát. Minden nehézség ellenére arra vagytok hivatva, mint Krisztus nyájának jó pásztorai, hogy szüntelenül törekedjetek a lehető leghatékonyabb módon e szent és igen súlyos kötelesség teljesítésére: biztosítani híveiteknek, főleg a fiataloknak az alapos vallásos nevelést. E célból keresnetek kell és latba kell vetnetek minden rendelkezésre álló eszközt és megfontolást. Ezért buzdítalak benneteket, hogy viseljetek mindig gondot a hazátokban működő - bár nem túl számos - katolikus iskolákra, hogy kellőképp megfelelhessenek sajátos szerepüknek. A katekézis kérdésével összefüggésben már egy idő óta tárgyaltok bizonyos nehézségekről, amelyek időnként néhány ún. egyházi bázisközösség oldaláról merülnek fel. Ez a kérdés joggal aggaszt benneteket mint egyházi tisztük tudatában levő pásztorokat; ennek megoldását nem lehet tovább halasztani mindenki egységének kára nélkül az Egyházban. Az említett 1980. ápr. 6-i levélben hivatkoztam boldog emlékű Elődöm, VI. Pál „Evangelii Nun- tiandi“ kezdetű apostoli buzdításának irányelveire, és hangsúlyoztam: ezeknek a közösségeknek, hogy valóban egyháziaknak lehessen őket nevezni, mindenekelőtt szilárd közösségben kell lenniök a helyi egyházakkal, amelyekbe tartoznak, és ezeken keresztül az egyetemes Egyházzal, mindig püspökeikkel együtt és püspökeik alatt tevékenykedve. Viszont nem kételkedem, 60
