Szolgálat 56. (1982)
Tanulmányok - Carlo Maria Martini: A „presbiter“
pásztori, személyes siker oldaláról tekint. A gondolatok, megérzések új világosságát akarja megszerezni magának és másoknak, elmellőzve azt, hogy minden személyes számvetésen túl odaajándékozza és megadja magát Isten Igéjének. Ilyen indításokat adhatnék tehát imádságuknak, akár a bölcsesség ajándékára, akár annak kiindulási pontjára vonatkozólag, hogy ti. ismerjük el, hogy valami formában szükségünk van rá. Ha nincs, Deo gratias; akkor már túlléphetünk János evangéliumán. De ha fölismerjük magunkban a presbiterek valamelyik oldalát, akkor János evangéliumának van mondanivalója számunkra. Ha azonban elfogadjuk azt a hipotézist, hogy a negyedik evangélium a tökéletes keresztényé, a gnosztikusé, hogy lehet akkor, hogy János sohasem használja sem a „gnózis“, sem a „tökéletes" (teleiosz) szót, amelyek - mint 1Kor, Róm és Fii-ben láttuk — tipikusak ennek a keresztény helyzetnek leírására? Megkérdeztem tehát magamtól: milyen szavak jelölik Jánosnál az Istenre hallgató tanítvány helyzetét és megteendő útját? Mindenekfölött két alapvető szó van, továbbá még egy harmadik. Csak felhívom rájuk a figyelmet János olvasása közben. Egy olyan téma, amelyben János összefoglalja a tanítvány életét, s amely megfelel Pál „teleiosz“-ának (tökéletes) és gnózisának, minden bizonnyal a hité, a hivésé. János evangéliuma így végződik: „Ezeket följegyezték, hogy higgyetek.“ A kereszt jelenetét az evangélium tetőpontján azért mondja el, „hogy higgyetek“; Jézus imádkozik azokért, „akik hinni fognak benne“. Tehát ez a hit — ami felfogásom szerint nem a kezdeti hit, hanem sajátos, azaz tökéletes, elmélyült, érett hit — az egyik név, amivel János jelzi az utat és az érkezési pontot. Igaz, hogy Jánosban nem fordul elő a „teleiosz“, tökéletes szó; de — mint az Újszövetségben gyakran megesik —, ahol nincs ott a főnév, megvan néha az ige. Például János igen sokat beszél arról, hogy „piszteuó“, hiszek; de soha nem használja a „pisztisz“, hit főnevet. Érdekes nyelvi tünemények ezek. Ugyanígy sosem beszél „teleiosz“-ról, tökéletesről, de egyes alapvető pontokon szól arról, hogy „tökéletességre viszünk“, beteljesítünk valamit. Jézus egész cselekvésének célja az (Jn 17,23), hogy mind „teteleiomenoi“ legyenek, azaz tökéletességre jussanak az egységben. Tehát másféleképpen ugyanaz a páli téma jelenik meg: hogy mindenki tökéletességre jusson, úgy, amint Jézusnak kell tökéletességre vinnie, beteljesítenie (az ige „teleiún“) az Atya művét (Jn 5,36 vagy 4,34): „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.“ A kereszten Jézus kijelenti, hogy ez a mú „beteljesedett“ (a „teleiún“ igével) (Jn 19,28-30). Tehát itt is megvan, más légkörben, Isten műve befejezettségének, tökéletességének, érettségének érzéke. Ennek a műnek napvilágra kell kerülnie. Ami a „gnózis“ kifejezést illeti, Jánosnál nyilvánvalóan nem fordul elő, míg Pál beszél róla; aminthogy nem beszél „szophia“-ról, bölcsességről sem, de 36
