Szolgálat 56. (1982)
Tanulmányok - Carlo Maria Martini: A „presbiter“
Carlo Maria Martini A „PRESBITER“ A János-evangélium nehéz evangélium. Tele van olyan dolgokkal, amit nem fogunk fel azonnal (legalábbis énrám ilyen benyomást tesz). Elolvassuk egy lapját, elolvasunk néhány sort, egészében megértjük a mondottak értelmét, de azt nem, miért éppen ott mondja, és mi a konkrét jelentőségük. A kommentárok gyakran magától értetődő dolgokat magyarázgatnak, amelyeket már megértettünk, de nem felelnek az evangélium olvasása közben igazából felmerülő kérdésekre: miért fejtegeti annyira ezen a ponton ezt a témát? Énnekem legalábbis tele van ez az evangélium olyasmivel, amit nem fogok fel, nem értek meg. Nem elég, hogy egy kicsit „magasröptű“ — azaz kívül esik a konkrét asz- ketikus tapasztalaton, nem elég, hogy nehéz a gondolatfűzése, az új témák fölvetése, az egyes témák egymással való kapcsolata: ráadásul ez az evangélium, mint nyomban kitérünk rá, emelkedett lelki tapasztalatot tételez fel. Tehát minden bizonnyal nem kezdőknek való. Olyan evangélium, amely a „presbiter“, az érett keresztény helyzetét tételezi fel. Más szóval a „gnosztikusét“, a tökéletes emberét, a megvilágosult keresztényét, aki tehát már hosszú aszketikus érlelődés után van, s azért nem annyira bizonyos magától értetődő témák ismétlése érdekli, hanem a további behatolás. Létezik ez az érett, megvilágosult keresztény? Az Újszövetség szerint léteznie kell, hiszen ez az újszövetségi igehirdetés végső célja. Idézek néhány helyet az Újszövetségből, ahol a gnosztikus, tökéletes, megvilágosodott keresztényről van szó. Ilyen pl. Róm 15,14: „Meg vagyok róla győződve, testvéreim, hogy bővelkedtek minden tudással“ („pepleromenoi gnóze- osz“), vagyis „gnosztikus“, járatos keresztények vagytok. Az első igehirdetésben részesülő keresztények bizonyára nem voltak még ezen a szinten; de ezen a ponton Pál föltételezi, hogy gnosztikusokká váltak. A korintusiaknak írt első levélben (1,5) azt mondja, hogy az ottani keresztények gazdaggá lettek a szó és a tudomány minden ajándékával, vagyis minden gnózissal, felsőbb ismereti formával. Az a föltételezés, hogy létezik ez a gnosztikus keresztény, aki már befutott bizonyos lelki utat, és eljutott bizonyos érettségre. Az Újszövetség más helyei nem a gnózis, hanem a „teleiosz“, tökéletes ember témájával kapcsolatban beszélnek erről. Pl. Fii 3,15: „Mi tökéletesek (teleoi) érezzünk így!“ Tehát olyan olvasókhoz fordul, akikről már föltételezhető, hogy gőg és dicsekvés nélkül „teleiosz“-nak lehet hívni őket. Kol 1,28 is két alkalommal idézi vissza ezt a gondolatot: „öt (Jézust) hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert teleiosz-szá tegyünk“, tökéletessé tegyünk Krisztusban. Az igehirdetés oélja, hogy eljuttasson erre az érettségre. Ugyancsak Kol 4,12: „Köszönt titeket földitek, Epafrász, Krisztus Jézus szolgája. ö állandóan küzd értetek imáiban (ez az imában folyó küzdelem a lelki31
