Szolgálat 55. (1982)
Eszmék és események - Mária utánzása (Alszeghy Zoltán)
Szűzanya megjelenik, olyan egyedülálló szerepben mutatják őt, hogy közvetlenül nem utánozható, mert a mi konkrét helyzetünk egészen más. Mi nem kapunk angyali látogatást és nem állunk ott Jézus keresztje alatt... A középkor áhítata azzal próbált ezen segíteni, hogy — a keresztény asz- kézis követelményeiből kiindulva — Mária életéről szóló apokrif evangéliumokban elképzelte, hogyan kellett viselkednie, és ezt a magatartást állította elénk követendő példaképpen. Voltak olyan szerzetszabályok, amelyek nem foglalták egyszerűen össze, hogyan kell viselkednie a szerzetesnőnek, hanem „elbeszélték“, hogyan öltözködött, hogyan utazott, hogyan kézimunkázott Mária, és a nővéreket arra kötelezzék, hogy utánozzák példáját. Ez a módszer természetesen nem csupán az ember hitelességigényével ütközik, hanem azért is veszélyes, mert Mária életének üzenetébe könnyen emberi elmélkedések gyümölcsei kerülnek, és ezek az elmélkedő sajátos helyzetéből fakadnak, — az ő helyzete pedig nem azonos sem a Szűzanyáéval, sem a mienkkel. A Mária-tisztelet említett oldalának igazi értelmét az tárja fel előttünk, a- hogyan a liturgia buzdít Mária utánzására. „Magunkhoz vettük, Urunk, az égi kenyeret: kérjük kegyelmedet, hogy mi, akik Szűz Máriát örvendezve ünnepeljük, Máriát követve méltók legyünk üdvösségünk isteni művének szolgálatára“ — imádkoztát az Egyház (Szűz Mária első közös miséjében). „Ragyogd be szívünket a Szentlélek sugárzó fényével, hogy Szűz Mária példáját követve mindig a te akaratodat keressük és állítsuk életünk középpontjába“ (Szűz Mária miséi 5., karácsonyi időben). Abban az időben, amikor ezek és hasonló szövegek létrejöttek, már nem az volt a kérdés, hogyan viselkedjék gyakorlatilag a keresztény: az egyházi hagyomány, ha szabad így mondani, már kidolgozta az Evangélium „használati utasítását“. De éppen a konkrét szabályok kodifikálásában leskelődött egy másik veszedelem: hogy a keresztény elvész a gyakorlati előírások labirintusában, és úgy tekinti az Evangéliumot, mint valami új, bonyolult, aprólékos és elnyomó törvényt. A Szűz Mária utánzására szóló felszólításnak az a formája, amit az imént idézett liturgikus szövegekben találunk, nem minden részletében megállapított eljárásokra vonatkozik, hanem a lényeget jelzi: Krisztus követésének szellemét, vagyis készséget, hogy szolgálatába szegődjünk a megváltás titkának, amelyet az Atya akart, Krisztus valósított meg és a Lélek éltetett — szolgálatába szegődjünk úgy, mint Mária tette. Az Evangélium valóban arra szólít fel bennünket, hogy fogadjuk el ezt a szolgálatot a keresztény élet formájaként („íme az Úr szolgálóleánya!“), amelyet hitben kell megvalósítanunk („boldog vagy, mert hittél!“). Magában foglalja a sötétséget („nem értették meg ezeket a szavakat“), de ugyanakkor az örvendező elfogadást is („magasztalja az én lelkem az Urat!") és a kinyilatkoztatott misztérium szerető szemléletét („Mária mind emlékezetébe véste szavaikat, és szívében gyakran elgondolkozott rajtuk"). A Szűzanya utánzása éppen kevéssé „gyakorlati" jellegénél fogva segít meglátni azt, ami lényeges és mindenkor időszerű Krisztus követésében. Azt lehetne mondani, hogy a Mária életének követésére szóló felhívás 71
