Szolgálat 55. (1982)
„Az örök Atya Fiának Szíve“
„AZ ÖRÖK ATYA FIÁNAK SZÍVE“ Jézus Krisztus azokhoz az egyéniségekhez tartozik, akinél a párbeszédnek, ha egyszer belekezdtünk, nem tudunk véget vetni. W. Kaspernek, korunk egyik rangos teológusának ez az állítása végigkíséri a felnőtt keresztény életét. Sőt döntő mindazoknál, akik valaha is nyílt szívvel találkoztak a Názáretivel. Kutatva kérdezzük, ki is az, aki Galilea poros útjait járta, és mégis egynek tartja magát az Atyával? Hogy lehetséges, hogy aki szánva a sereget, ezreket táplált lelkileg-testileg, végül mégis szánalomra méltó halállal fejezi be életét? Azaz mégsem, mert hiába keressük az élőt a holtak között: nincs itt, feltámadt! Meghökkent a gazdagokra mondott jajkiáltása és biztonsága a bitófán, amellyel Atyja jobbján ígér örök gazdagságot a mellette haldokló latornak. Ki vagy Te, Jézus, akiben az isteni és az emberi ilyen megdöbbentően és szétválaszthatatlanul nyilvánul meg? Tapasztalatból tudjuk, hogy a „másik“ felfedezése csak lassan történhetik meg. Csak fokozatosan vagyunk képesek megközelíteni a hozzánk legközelebb állók, a leg szer etettebb személyek benső világát. Megéljük emberi megismerőképességünk korlátáit. Jézus lenyűgözte kortársait. Fellebbent előttük mélységének titka, de szinte érezni, hogyan keresik a szavakat, amelyekkel érzékeltethetik a valóságot. Több szólamban hirdetik: Jézus az örök Ige, a Világosság, a Jópásztor, az Emberfia, a Messiás, az úr! A következő nemzedék törekszik mindezt értelmi síkon, pontos és szabatos kifejezésekben megfogalmazni. Fogalmilag tisztázódik: Jézus valóságos ember és valóságos Isten — két természet, egy isteni Személyben. Kikristályosodik az örömhír magja: nemcsak Istenben élünk, mozgunk és vagyunk, hanem Isten elküldte Fiát, aki egy lett közülünk, mindenben hasonló volt hozzánk — a bűnt kivéve. A fogalmi meghatározások azonban nem szüntették meg a vágyat, hogy mindezt belülről, személyes kapcsolatban is megélhessük. Kimeríthetetlen gazdagságának hol ez, hol az az oldala került előtérbe. Volt idő, amikor Neve ragadott meg milliókat; ez lett „méz“ szájukban, szívükben. Máskor határtalan szeretetének ára, szent Vére és ennek imádó tisztelete került a központba. Korunk emberét a metafizikai, ontológiai fejtegetések helyett a konkrétumok érdeklik. A „személy“ ontológiai vizsgálata helyett a „személyi3
