Szolgálat 55. (1982)
Tanulmányok - Molnár Nándor: A keleti egyház Krisztus-képe
Miután a keleti liturgikus szövegek (és ezen keresztül a bizánci egyházi költészet) Krisztus-képét néhány szemelvénnyel bemutattuk, most hadd idézzünk prózai művekből egy-két részletet. Az egyik legkiválóbb apostoli atyával, SZENT POLIKÁRPPAL kezdjük (f 156), aki a filippiekhez írt levelében, ecsetelve a vértanúk szenvedését és „versenyfutását“ (agón), kijelenti, hogy ők ......az őket megillető helyre jutottak az Úrban, kinek kínhalálában is követői voltak. Mert nem ezt a világot szerették, hanem Azt, aki értünk meghalt és akit az Isten feltámasztott. Ez legyen a ti állásfoglalástok, és kövessétek az Űr példáját, legyetek szilárdak és változhatatlanok a hitben, szeressétek a testvéreket, szeressétek egymást, az igazságban legyetek társak, az Úr szelídségével járjatok egymás előtt, senkit meg ne vessetek. Ha jót tehettek, el ne mulasz- szátok, mert az alamizsna megszabadít a haláltól. Egymásnak kölcsönösen fogadjatok szót, legyen életmódotok feddhetetlen a pogányok előtt, hogy jócselekedetek alapján dicséretet érdemeljetek, és miattatok az Urat ne érje káromlás.“ 14 íg y tehát Polikárp, miközben megrajzolja az igaz keresztény életmódját, egyúttal a követendő minta, Krisztus jellegzetes vonásait is igyekszik kidomborítani (szenvedés, szilárdság, szelídség, szeretet, alázat, mások megbecsülése, a szegények segítése, jócselekedetek, tisztességes életmód, ellenségszeretet, türelem, békesség). Ezek tisztán emberi szempontból is igen nagy értékek, de Polikárp nem hagy kétséget az iránt, hogy Jézust nem pusztán utánzandó emberi nagyságnak, hanem Istennek tartja. Ugyanis éppen ebben a levélben írja a következőket is: „Az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, és maga az örök főpap, Jézus Krisztus, az Isten fia, erősítsen meg benneteket a hitben, igazságban, minden szelídségben, harag nélkül, béketűrésben, kitartásban, bajbírásban, tisztaságban: adjon nektek helyet és részt az ő szentjei között, és nekünk köztetek és mindazok közt, akik az ég alatt vannak, és hinni fognak a mi Urunkban, Jézus Krisztusban és az ő Atyjában, aki őt feltámasztotta halottaiból.“ 17 Szent Polikárp vértanúsággal pecsételte meg hitét; ugyanezt tette számos tanítványa és tanítványainak tanítványai is. Szinte azt mondhatjuk: az „apostoli szukcessziódnak állandó kísérője volt a „vértanúk szukcessziója“, majdnem megszakítás nélkül a milánói ediktumig. De a vértanúk nemzedékeinek Krisztus-képét később is érték gáncsoló értetlenségek, sőt nyílt üldözések is, különösen a IV. század folyamán politikai hatalomhoz jutott krisztológiai eretnekségek részéről. Ezek — mint Ratzinger bíboros megállapítja egyik előadásában — nem tudták összeegyeztetni a görög filozófiából vagy a zsidó Jáhvé-hitből merített monotheizmusukat Jézus Krisztus istenfiúságának újszövetségi tényével. Csak a „kisázsiai atyák“, a ragyogó tehetségű „újnikaiai csoport“ (Nagy Szent Bazil, Nüsszai Szent Gergely és Naziánzi Szent Gergely) eszmei vezetésével oldotta meg az I. Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat ezt’a látszólagos ellentétet, éppen a Szentlélek megvallásával, mert ez ......a krisztológiai probléma me goldását jelentette, egyszersmind pedig kaput nyitott a keresztény monoIII. 36
