Szolgálat 55. (1982)

Tanulmányok - Liptay György: Szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre

a Péter-kérügmából (ApCsel 3,34). Mintha csak magát a Mestert hallanánk, aki ugyanebből a versből kiindulva némítja el játékos könnyedséggel a szaddu- ceusokat. Isten dicsőségének kisugárzásáról és lényegének képmásáról beszél a Zsidóknak írt levél szerzője, de dogmatikájához messiási zsoltárverseket per­get, Jézus belső világát festi: Fiam vagy te, örök Szülöttem — Én Atyja leszek, ő pedig Fiam — Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot — Jobbom fe­lől foglalj helyet — Lába alá vetettél mindeneket, s úrrá tetted kezed művei fö­lött (Zsid 1—2. fej.). Tud a szentíró Jeremiás szavairól (Jer 31,31-34 gör.), misze­rint Jézus, az örök főpap tökéletes szövetséget közvetít, de megint csak mint Isten szíve szerinti főpap, aki kézen fogva vezet, elménkbe és szívünkbe írja törvényeit, általa az Úr népe leszünk, aki irgalmas hozzánk, és nem emlékszik többé vétkeinkre (Zsid 8). Elfelejtett Jézus-kép Kinek tartják az emberek az Emberfiát? — Nem figyelünk fel arra, hogy Jé­zus nem tesz ellenvetést, amikor beszámolnak a közvéleményről. Tudja, hogy ez a vélekedés nem a teljes igazság, de tudja azt is, amit Mózes szava (MTörv 18,15) nyomán a nép reménységgel vár: Isten elküldi a megbékélés idején a Megváltót, ahogyan megmondotta réges-rég szent prófétái ajkai által. Itt azután Péter kifejezetten idézi Mózest: „Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan pró­fétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben!“ (ApCsel 3,20-22) De miért éppen Keresztelő Jánoshoz, Illéshez illetve Jeremiáshoz ha­sonlították a kortársai Jézust? Erőteljes egyénisége miatt, ahogyan az utolsó ószövetségi próféta látomásszerűen beszél róla: férfiemberként megtisztítja szérűjét, a fejszét a fák gyökerén tartja, nagyhatalmú király és szigorú bíró, aki egykor az ég felhőiben jön, amint ezt Jézus bírái előtt majd maga is állítja. Tűnőfélben van fogalomvilágunkból az erőteljes vonásokkal megrajzolt Jé­zus képe, hiszen modern ember módjára mindent megértünk és mindent meg­bocsátunk. Kötetlennek, szabadnak érezhetjük magunkat az olvasmányoknak és a hívek könyörgésének megválasztásában, alakításában. A zsinat óta bőveb­ben terítjük az igeistentisztelet asztalát, de talán nem mindig gondolunk rá, hogy erőteljes ószövetségi szövegek felhasználásával elvehetjük azt a bizonyos édeskés ízt, amit éppen a Jézus Szíve-tisztelettel kapcsolatban nem mindenki tart kívánatosnak és élvezhetőnek a Bárány lakomáján. Példának vehetjük Jeremiástól a prófétai meghívást és az első feddő be­szédet (2,1-2.11-13), amit Jézus nyilván hallott, alkalmilag talán fel is olvasott a zsinagógái istentiszteleten. Jól ismerte a gonosz és megátalkodott emberi szívet, egyetértett a megtérést sürgető szóval. Vállalta az igaz sorsát, vagyis kiszolgáltatottságát evilágon. Isten választott emberében saját hivatását ismerte fel, és nem kívánt perbe szállni az Úrral, hanem megnyugvással fogadta akara­tát. Újszövetségi ember fülének alig érthető nyelvezet ez' a prófétai beszéd: Juttasd fiaikat éhínségre — hányd őket kardélre — asszonyaik váljanak gyermek­telenné és özveggyé — férjük haljon meg dögvészben — ne kegyelmezz gonosz­28

Next

/
Oldalképek
Tartalom