Szolgálat 54. (1982)
Eszmék és események - A Gondviselés újabb „csodája“ (Jaschkó István)
— Életem legnagyobb munkája. Az történt, hogy az Egyház Formóza felé indította el a Nagy Kínából kiűzött missziósokat, köztük a magyarokat is. De itt új helyzet előtt álltunk. Egyházunk ugyan itt már létezett, de csak mint jelentéktelen valóság. Most jöttek a missziósok, csoportosan; de se missziók, sem intézmények. Elképesztő iramban indult meg az építkezés és berendezkedés. Engem egész műhelyemmel együtt 1954-ben áttelepítettek ide. Építési vállalkozó ugyan nem lettem, de a tervezések, rajzok és az építkezések ellenőrzése az én szakmám lett. Hihetetlen nagy munka volt. Missziók berendezése, a templomok és minden egyházi felszerelés túlnyomó részben hozzám került. Műhelyem és munkásaim száma óriásiján megnövekedett. Az egész szigetnek dolgoztam. Egyházmegyék, szerzetesek, mindenféle intézmények jöttek sürgős rendeléseikkel. Persze a magyarok potzui missziója az első helyen volt. összes központi házai és a legtöbb vidéki állomás az én müvem volt. Szegény Turóczyné beleszédült volna, ha látja, mivé nőtt az ó régi nevelése. Persze mások is dolgoztak ilyen munkában. Magam nem bírtam volna. — így a testvér munkája jelentős szociális jótéteménynek számít. — Valami ilyesmi. — És most mit csinál? — Az ember nem él örökké itt a földön. Az történt, hogy közben már 76 éves lettem. Hat éve a provinciális a FŰJÉN katolikus egyetem jezsuita részlegébe helyezett el. — Nyugállományba került? — Hála Istennek arról még nincs szó. Egyik munkaköröm most is az építkezések (tervezés, rajzok és ellenőrzés). Főképp templomok és kápolnák. Sok szaladgálással jár. Bevásárlásokat intézek (évtizedek tapasztalatai és összeköttetései jól jönnek). Nagyon sokan veszik igénybe hosszú tapasztalataimat. Meddig bírom még, nem tudom. A kor „kór“-t is jelent, ami intelem: az öregkor után egy új kor mutatkozik a látóhatáron. Arra készülni, abban reménykedni, ebben a reményben tenni-venni. Életünk célja nemde ez? Szívesen tervezek most is kápolnákat, oltárokat, tabernákulumokat, művészi örökmécseséket, és közben arra gondolok, hogy nekem is oltárnak, tabemákulumnak, örökmécsesnek kell lennem. Nem? — Van-e valami kérése missziónk barátaitól? — Ha nem zaklatnám őket, hálás volnék, hogy ha igen szép oltárokra és tabemákulumra bukkannak, azokról fényképet küldenének nekem. — És még mit kérne? — Sok buzgó szent imát missziós hivatásokért (papok, testvérek, nővérek). És még valamit. Ezt a jó Istentől: Kedves missziós barátaink számára testi és lelki békét, áldást az égből és sok kegyelmet, az örök üdvösséggel. Bro. Steven Bencze SJ Fűjén University Hsinchuang, Taiwan 242, R. O. C. + (Jugoszláviából írják:) A szép magyar bélyegeket misszióban működő nővérünk eladja, és kötszert meg ruhát vásárol a betegeknek. Ezek a bélyegek arrafelé nagy becsben vannak. Zambiában pl. egy új templomban egy teljes pad készült belőlük: Indiában meg két magyar bélyegért egy kiló rizst kapnak. Ugye milyen szép ilyen konkrétumokat tudni?! A GONDVISELÉS ÚJABB „CSODÁJA“ 1981 októberében kirándulni mentünk a gyerekekkel (a fejlődésben elmaradt gyerekek nevelőintézetével, amelyet a páter Hsinchuban vezet — Szerk.) a hegyekbe két napra, a saját kis iskolabuszunkkal és a plébániánk óvodabuszával. Minden szépen 86
