Szolgálat 54. (1982)
Halottaink - Keller Lajos lazarista (Egy irgalmas nővér)
Regös András c. apát, érd. esperes. Kondoroson temették (80,57) Écsy László János ferences főatya, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, ápr. 19-én autószerencsétlenség következtében (63,39) György Lajos apátkanonok, tapolcai pléb. ápr. 19-én (70,46) Sótonyl István piarista, ny. gimn. tanár, érd. házfőnök ápr. 20-án. A Kerepesi temető piarista kápolnájába temették (86,68,61) Vajdics János g. kát. parochus 1981. ápr. 12-én, virágvasárnap. Debrecenben temették (65,41) Elhunyt paptestvéreinket foglaljuk mementóinkba! + KELLER LAJOS lazarista (1886—1981) 1981. április 29-én halt meg Pannonhalmán életének 95., pappászentelésének 70. és szerzetesi hivatásának 55. évében. Olyan szellemi épség és lelki éberség állapotában volt, hogy legutolsó — bár reszkető kézzel (rt—levelei is tudtak előremutatót adni. — Neve nem volt ismert a közéletben, de szerte az országban sokak számára jelentette az egyetlen biztos eligazítást. A bensőséges lelkiélet klauzúrájában élt, mégis mint a legérzékenyebb műszer, úgy fogta fel korunk minden változását, s tudta lelki irányításában érvényesíteni. Olyan tiszta és igaz ember volt, amilyen papok között is egyre ritkább. Lelkiismeretét mindig az istenfélelem irányította, emberi tekintetektől teljesen független volt. A legtisztább forrásból, hivő, vallásos szülőktől örökölte jellemét. Sosem mert arra gondolni, hogy pap lehessen. Nem a lelkűiét hiánya volt ez, hanem az a méltatlanság- tudat, amely haláláig elkísérte. Ö maga így említette többször. „Nem gondoltam én arra, hogy pap legyek, csak nagyon szerettem a templomot.“ — Mikor tehetséges bátyja meghalt a felszentelés előtt, a jámbor szülők Lajos fiukat adták a veszprémi szemináriumba Isten szolgálatára. 1911-ben szentelték pappá. Ifjú éveit nagyon gyenge egészséggel a Balaton környékének plébániáin töltötte, mint káplán, majd plébános. — Bensóségre vágyó lelke többet kívánt. A szerzetesi hivatás bontakozott benne. Szent Vince fiainak, a lazaristák- nak rendje felé vonzódott. 1926-ban jelentkezett a lazaristák budai rendházában. 40 éves fejjel végezte a szerzetesi élet előiskoláját, de már akkor látszott rajta a lelki ember érettsége. A rend vezetősége, látva értékeit, a jelöltek: az ún. „Apostoli Iskola" gondozását bízta rá. A budapesti lazarista rendház látta el a társ-rend: az irgalmas nővérek lelki vezetését is. A két rendház majdnem egymással szemben állt a Ménesi úton. Keller Lajosra újabb feladat várt. A tartományi igazgató — nagyon jó érzékkel — rábízta az irgalmas nővérek szemináriumának (noviciátus) gyóntatói tisztét. Keller Atya gyóntatószéke szent hely volt. Szentté tette ő maga hitével, fegyelmével, s a lelkek vezetésére kapott kegyelmi adományaival. Nála érezhető volt a lelki tisztulás, megkönnyebbülés, — a lélek öröme, továbblendülése. Szinte törvényszerűnek éreztük, mikor Áronffy Ferenc tartományi igazgató halála után 1936-ban Keller Atya lett az irgalmas nővérek magyarországi tartományának lelki igazgatója. Most láttuk meg igazán, hogy ez a kései hivatás csak az évek száma szerint kései. Mint szálfa-tartása, olyan egyenes volt minden megnyilatkozása. Ezért az egyenességért, egyszerűségért vonzotta őt Szent Vince, mint‘a mágnes a vasat. Szent volt számára mindaz, ami Istennel volt kapcsolatban: a papi hivatás, a rend szelleme, s mindenekelőtt az Anyaszentegyház. Mindig Krisztust látta benne, akár 95
