Szolgálat 54. (1982)
Az egyház szava - Az Egyház küldetésének kegyelemhordozó kovászai (Olasz püspöki kar)
11. Ilyenformán különbséget kell tennünk a világban működő keresztény ihletű társulások és a világnak keresztény szellemmel való áthatására alakult társulások között. a) A világban működő keresztény szellemű társulások tagjai ugyan a keresztény elvek világánál értelmezik a különböző kulturális, hivatásbeli, társadalmi, politikai helyzeteket, a azért lépnek közbe, hogy a fejlődés a hiteles és teljes humanizmus felé történjék, — de működésükben kizárólag saját magukat kötelezik el, mindig csakis saját — személyes vagy közösségi — felelősségükre cselekszenek. Az ilyen társulásoknak, mint a keresztények hatékony evilági működése konkrét eszközeinek igen nagy a jelentőségük, de nem sajátosan egyházi jellegűek. Például csatlakozhatnak hozzájuk, vagy bármi módon támogathatják őket olyan személyek is, akik magukévá teszik eszményeiket és programjukat, anélkül azonban, hogy határozottan és személyesen osztoznának hitbeli és egyházi elkötelezettségükben. Következésképpen az Egyház lelkipásztori vezetősége ebben az esetben nem vállal közvetlen felelősséget. b) Ezzel szemben a világnak keresztény szellemmel való áthatására alakult társulások sajátosan a világiak lelki képzésére, szervezésére és támogatására törekszenek azáltal, hogy keresztény jelenlétüket hatékonyan éreztetik a kulturális, hivatásbeli, társadalmi elkötelezettség különböző területein. Ez a jelenlét kifejezetten a keresztény tanúságtételt teszi célkitűzésévé az emberi fejlődés és a társadalom életében való részvétel előmozdítására. Ennélfogva föltételezi tagjaiban a személyes ragaszkodást az evangéliumi értékekhez, aminek indítéka a hit, fenntartója a szeretet, s különösen a sajátos életkörülményekben és a munkahelyen apostoli buzgósággá válik. Ebben az esetben olyan társulásokról van szó, amelyek természetüknek megfelelően többé-kevésbé intenzíven összekapcsolódnak a keresztény közösséggel és pásztoraival; sőt bizonyos tekintetben kifejezésre juttatják és láthatóvá teszik azt a társadalmi, evilági valóságok bonyolult frontján. Mint közösségek azonban tartózkodnak a kifejezetten politikai és társadalmi jellegű állásfoglalásoktól; ezek ugyanis az egyes keresztényeknek „mint állampolgároknak“ a felelősségére vannak bízva, egyenként vagy csoportosan. Az ilyen társulásokat a maguk módján valódi egyházi csoportosulásoknak kell tartanunk. Különböznek ugyan azoktól, amelyeknek célja lelki, vallásos, iéleknevelő, lelkipásztori, de beletartoznak azoknak a közösségeknek a körébe, amelyekre ez a jegyzet vonatkozik. III. Közösség a püspökkel 12. A püspök „a részegyházak egységének látható elve,és alapja" (LG 22). A vele való teljes közösség akarása akkor hiteles, ha konkrétan azt jelenti, hogy lojálisán és bizalommal fogadják a) tanításának elveit és lelkipásztori irányítását, a lelki és nevelői segítséget, amelyet esetleg nyújt; b) lelkipásztori szer58
