Szolgálat 54. (1982)
Az egyház szava - Az Egyház küldetésének kegyelemhordozó kovászai (Olasz püspöki kar)
szavukat nyújthassák, és részegyházuk haladása kapcsolatban maradjon az ösz- szes közösségek igényeivel. 4. Ez a „lelkipásztori jegyzet“ három megfontolásra oszlik: Előzetes megjegyzések: a társulás szabadsága az Egyházban; az Egyházunkban létező különféle társulások elnevezése. — Első rész: Irányelvek a társulatok, mozgalmak stb. egyháziasságának megítéléséhez. — Második rész: Irányelvek és feltételek a társulatok, mozgalmak stb. elismeréséhez. ELŐZETES MEGJEGYZÉSEK A világiak szabad társu'ása az Egyházban. — A püspökök itt a li. Vatikáni Zsinatot idézik: „Az egyházi hatóságtól való köteles függés tiszteletben tartása mellett megmarad a világi hivök joga, hogy társulatokat alapítsanak és vezessenek" (Apostolicam Actuosi- tatem 19). Az 1917-es kánonjogi kódexhez képest ez a szemlélet újszerű. Aszerint csak az egyházi hatóságoktól alapított ill. elismert társulásoknak volt „egyházi létük." Most viszont a világiaknak a keresztségből folyó kegyelem és küldetés („keresztségi alkotmányuk", mondja az olasz szöveg) erejében joguk és szabadságuk van társulásra az Egyházban, — természetesen a tárgyi feltételek és az egyházi tekintély tiszteletben tartásával (5). A társulások elnevezése. — Leegyszerűsítve kb. ezt mondhatjuk: A „társulat* intézményes jellegű, szilárdabb közösség, alapszabályokkal, szervezettel; a „mozgalom" összetartó ereje inkább valami irányító eszme, közös szellem, többnyire egy vezér- egyéniség körül keletkezik, és az eszme életerején áll vagy bukik; a „csoport" kisebb önkéntes társulás. De az elnevezéseket nem mindig használják azonos értelemben, viszont előfordulnak más nevek is (társaság, közösség stb.). Adott esetben nem annyira a nevet, mint a lényeget kell nézni (6—7). ELSŐ RÉSZ: A HELYES MEGKÜLÖNBÖZTETÉS IRÁNYELVEI 8. A zsinati tanítás elemeinek és a Codex Juris Canonici küszöbön álló megújítását megelőző tájékozódásnak felhasználásával kijelölhető néhány irányvonal, mint hiteles és biztos irányelv a lelkipásztoroknak — és közvetve maguknak a társulásoknak — ítéletalkotásához és magatartásához. Egyrészt annak megkülönböztetésére, mennyiben egyháziasak ezek az adott társulások, másrészt a lelkipásztorokkal való együttműködés elismerésének kérdésében. A Zsinat útmutatásainak egésze alapján az egyháziasság irányelvei könnyen visszavezethetők a következőkre: 1) hűség az igazhitűséghez; 2) egybehangzás az Egyház célkitűzéseivel; 3) közösség a püspökkel; 4) a társulások pluralitásának elismerése és együttműködési készség. I. Igazhitűség a tanításban; a módszerek és magatartás egybehangzása 9. Ez az egyháziasság első kritériuma; figyelmes meggondolást érdemel. a) Kétségtelen: a katolikus hit tanításához és az ezt hirdető és értelmező egyházi tanítóhivatalhoz való ragaszkodás elengedhetetlen föltétele annak, hogy egy bizonyos közösség jogosan létezhessék „az Egyházban". Jelenti ez a készséges ragaszkodást az Egyház tanításához nemcsak akkor, amikor „az erkölcsi és vallási rend elveit terjeszti elő“, hanem akkor is, amikor, kötelessége és joga értelmében, „tekintéllyel szól bele fiai életébe evilági téren is, hogy megítélje ezeknek az elveknek alkalmazását a konkrét esetekre“. 56
