Szolgálat 54. (1982)
Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: Isten-képünk kialakulása
egy csoport Istene, hanem mindenkié; nem részesít kiváltságban egy csoportot sem, mindenki ura és mindenkit egyazon mérce szerint ítél meg; egyetlen, aki nincs alávetve a természeti törvényeknek, a világ ura; erősebb, mint a rossz, amely a világban működik; a gonoszt legyőzi az idők végén; a világot jó cél felé vezeti. 3. A Biblia Istene szent, egészen más Isten. A kör ezzel bezárul, visszajutottunk a kinyilatkoztatás Istenéhez, aki mindig meglepetésként lép be az ember életébe. Ö a „mysterium tremendum et fascinosum“, aki egyszerre félelmetes és ellenállhatatlanul vonzó. Persze itt is felfigyelhetünk torzulásokra. A hiteles Isten-képben jelen van mind a három tulajdonság: a perszonális, az univerzális és a transzcendencia dimenziója. Ha túlsúlyba kerül a perszonális dimenzió, akkor az embernek individuális Isten-képe lesz, és Isten „kisajátított“ Istenné válik. Az univerzalitás dimenziójának túltengése deista Isten-képhez vezethet: az ember elfogadja Isten létezését, de kevés köze van egyéni életéhez. Végül Isten másmilyenségének túlméretezése, túlhangsúlyozása a személyes kapcsolat és emberközelség kárára könnyen a tirannikus atya, uralkodó Isten képéhez vezethet. A mi Isten-képünk Hogy baj van Isten-képünkkel, azt bizonyítja vallásos elbizonytalanodásunk, így is kérdezhetnénk: Vajon mi ma Istennek milyen arcát látjuk? A kérdésre próbáljunk úgy válaszolni, hogy a mai ember jellemvonását vesszük kiindulópontnak. Mert ha Isten a konkrét emberhez szól, neki nyilatkoztatja ki magát, akkor valószínűleg ezekből a jellemzőkből kiindulva leszünk képesek meglátni a hozzánk szóló Istent. A mi nemzedékünknek két jellemzője van, amelyek mintha nem lettek volna jelen korábbi nemzedékeknél: hontalanok vagyunk és elbizonytalanodottak. A mai nemzedék hontalan. Szociológiai tény, hogy soha ennyi vándorló: ki-vándorló, be-vándorló, el-vándorló, stb. nem volt mint ma. Ma már egyre kevesebben mondhatják magukat őslakónak bárhol. Faluról felköltöznek az emberek városba; a városokban egyre gyakrabban lakoltatnak ki régi városnegyedeket, és legjobb esetben is csak lakása van az embernek, nem otthona. A hontalanság új érzése következtében megszűntek a hagyományok is. Mert hagyomány, szokások csak ott vannak, ahol az ember otthonosan érzi magát. A mai nemzedék továbbá elbizonytalanodott. Mindig keresünk valamit, mindig elégedetlenek vagyunk, mindig bizonytalanok. Talán éppen azért, mert nem hordoznak már bennünket a szokások, vagy mert a hagyományok nem nyújtanak többé ismerős, meghitt keretet hétköznapjainkhoz? Ki tudná megmondani? Ez érvényes az egyházra is: valami várakozói kísérletező, kereső magatartásban él. Érezzük, valami véglegesen letűnt, valami nincs többé, de a hiányérzetet még nem tudtuk új értékkel csillapítani, új tartalommal betölteni. Isten-képünk válsága ez. De egyben nagy esélye is. 34
