Szolgálat 53. (1982)

Az egyház szava - Kelj fel és járj! (Francia püspökök)

KELJ FEL ÉS JÁRJ“

Üzenet Franciaország katolikusaihoz

1. „Franciaország, mit hoztál ki a keresztségedből?" Múlt évben II. János Pál ezt a kérdést szegezte mindnyájunknak; az egyházak hűséges tagjainak éppúgy, mint azoknak, akik azt vallják magukról, hogy „hivők, bár nem gyakorlók“.

2. Mi francia püspökök, püspökkari ülésünkön Lourdes-ban újból fölvetettük ezt a kérdést, gondolva mindnyájunkra a magunk sokféleségében: papokra, akik bátran, de megfogyatkozva állnak a jövő előtt, aktív és kontemplativ szerzetesekre és szerzetesnőkre, kitartó egyházi munkásokra, rátok, fiatalok, a holnap reményének hordozóira, a plébániáknak és a keresztények minden gyülekezőhelyének sokféle népére, és tirátok, akik nem nagyon látogatjátok a templomot, de mégis adtok arra, hogy gyermekeiteket megkereszteltessétek és hittanra taníttassátok, és templomban esküdjetek... Rátok, akik életetek lényeges választásait igen gyakran titkos imával kíséritek.

3. Mindnyájatokon keresztül akarunk bekapcsolódni egész együttesetekbe: családotokba, munkátokba, szórakozástokba, mindennapos társalgásotokba, barátságaitok hálózatába, lakásviszonyaitokba, egyesületi életetekbe. Milyen sokféle ember! és mégis együtt van Isten szívében és a mi püspöki gondunkban.

Sugározzunk reményt

4. Ti vagytok az Egyház, mi vagyunk az Egyház. Együtt kell élnünk az apostoloktól kapott Egyházat, amint ők együttest alkottak Krisztus körül. Olyan világban élünk, amely mindent megkérdőjelez, és arculata ugyancsak nem biztonságos. Nyugtalanok, szinte kétségbeesettek lehetnénk. Mégsem vagyunk azok. Szenvedélyesen szeretjük korunkat, nehézségei ellenére. Képesek vagyunk átalakítani a jelent és megalkotni jövőnket. Tudjuk, kinek hittünk, és szívesen el is mondjuk.

5. Isten szereti világunkat. Jézus Krisztus mondotta ezt nekünk, és megmutatta, hogyan kell szeretni az élet odaadásáig. Szolidárissá tesz bennünket Isten- Atyánk gyermekeinek testvériségében. Egyesíti az eget és a földet, a múltat, jelent és jövőt ma is élő-eleven személyiségében. Isten lehelete, Lelke fel akarja ébreszteni, új életre kelteni a holtakat. Az ember nem halhat meg; ne hagyjuk meghalni a világot.

6. A jövő sok tekintetben kihívásként jelenik meg előttünk. Mindnyájan szembekerülünk a munkanélküliséggel, családi problémákkal, nyomorgó osztályokkal, az emberek százmillióira nehezedő kiáltó igazságtalansággal. Kihívást jelent az ifjúság forrongása, a nők törekvései, a tudományos kutatás kérdés- fölvetései, azoknak nehézségei, akik mindig résen vannak. Mindebben maga az ember forog kockán, új módot kísérletez ki az élet minden területén: a születésben, szenvedésben, szeretetben, munkában, halálban. Miért? Nem tehetjük ölbe a kezünket. Isten az egész emberiség számára reménység. Mi meg akarjuk mutatni ezt a reményt.

70