Szolgálat 53. (1982)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: A középkorú ember válsága

hoz való viszonyt is. Amint mondtuk, a középkorú ember gyakran megutálja eddigi foglalkozását és mindenáron változást akar. De ha a telhetetlen siker- és birtokhalmozás vágya elcsitul benne, ha látása kitisztul s a dolgokat önmagukért tudja értékelni, egyszerre új ízt, új örömet fedez fel régi munkájában. Nagyobb gonddal és szeretettel, de kevesebb mohósággal fog dolgozni. Ennek ellenére igaz, hogy egy új munkakör gyakran rejtett, friss energiákat szabadít fel a lélekben. Ezért sokszor indokolt a középkorú ember számára a munkakörváltoztatás. De csak akkor lesz öröm és béke forrása, ha nem az önmaga elől való menekülés következménye, és nem a közjó ellenére történik. (Egy pap pl. nem hagyhatja ott papságát azért, mert „belefáradt“, vagy úgy érzi, más területen nagyobbat és jobbat tudna tenni. Nem teheti meg anélkül, hogy nemcsak Istennel, de önmagával is meg ne hasonoljék. Hiszen Isten a pap egész személyét lefoglalta és átalakította önmaga számára.)

Fontos, hogy szellemi öregedésünk tüneteit ne túlozzuk el. Lehet, hogy emlékezőtehetségünk kopik, és új ismeretek befogadása nagyobb erőfeszítést igényel, mint fiatal korunkban. Mégis statisztikákkal igazolható tény, hogy az ötventől hetvenig terjedő idő a szellemi munkás számára élete legtermékenyebb korszakává válhat. A hosszú évtizedeken át tartó rendszeres önképzés, olvasás, gondolkodás és írás erre a korra érleli be gyümölcsét. Rendszerező- és ítélőképessége sokkal fejlettebb lehet, mint fiatal korában. Mindenesetre a nem rutinszerűen végzett szellemi munka, amely gondolkodásra, a valóság egyre árnyaltabb megismerésére törekszik, a leghatékonyabb lassítója a szellemi öregedésnek.

De a lélek frissességét nem biztosíthatjuk a test ellenére, megfelelő testgondozás nélkül. Rendszeres testgyakorlással (a jóga kétségtelenül sokat segíthet, de nem az egyetlen lehetséges módszer) hosszú időre konzerválhatjuk testi energiánkat, összpontosíthatjuk a szellem és lélek céljainak előmozdítására.

Egy másik fontos terület, ahol a középkorúak krízise jelentkezik, a házasság. Itt a válság súlyossága elsősorban az előző házasévek minőségétől függ s ezért a „megelőző kezelés“ fontosabb, mint bárhol másutt. A kívülálló számára sokszor úgy tűnik, hogy a váló felek hosszú évtizedeken át szinte ideális házasságot éltek. Soha senki nem látta őket veszekedni, mindig mintaszerű udvariassággal bántak egymással. De belül mégis minden már régen összeomlott. Már évtizedek óta nem volt köztük őszinte, meghitt kapcsolat. Nem vágytak arra, hogy időt töltsenek egymással. A képzelt vagy valóságos sértődések robbanóanyaga állandóan csak halmozódott bennük; soha ki nem beszélték a felhalmozódott feszültséget, emberfeletti erővel igyekeztek fenntartani önmaguk és mások számára a kellemes látszatot. Csoda, hogy a robbanás egyszer bekövetkezett? Az igazán jó házasságban férj és feleség naponta törekszik arra, hogy egymással, egymásért együtt legyenek. Elbeszélgetnek, udvarolnak, újra meg újra meghódítják, „elcsábítják“ egymást; testükkel együtt lelkűket is feltárják, a másik gondjaira bízzák. Közös terveik, „hobby“-jaik vannak,

18