Szolgálat 52. (1981)

Halottaink - Willesits Ferenc (Őry M.)

Korunknak két nagy, emberhez méltó bálványa van, aminek hódolatában a pogány- kodó vallásközömbösek rendszerint leragadnak: a tudomány és a haladás. Pedig mindkettőt hiteles Isten-képhez és helyes Isten-hitre vezetheti egy rövid jelszó: „Aki gondolkozik, nem lehet hitetlen!“ Mert gondolkozzunk csak! A levegőt, amivel még éjszaka is szoptat minket az Isten, még mindig nem a laboratóriumok csinálják. És a legegyszerűbb, nélkülözhetetlen életelemünket: ivóvizünket is csak szennyezni tudja a rohanvást haladó technika, — de teremteni nem! Gondolkozzunk hát, ember, — ha már egyszer tudunk gondolkozni, és nem elégszünk meg csak a kismacska-tempóval, amelyik élvezettel tudja hasát süttetni a napon! De még a lótempóval sem, amelyik oly állati élvezettel tudja szürcsölni a Tisza vizét, míg gazdája mossa. Csak gondolkozzunk, mert ez a mi emberi méltóságunk! És hallgassunk lelkiismeretünk szavára is, amit második emberi kiváltságunknak alkotott mindegyikünkbe a minket megtervező „Teremtő Nagy Mérnökünk“, hogy emberhez méltó erkölcseinket is rendben tartsa vele ... Aki a józan ész logikus gondolkozását és a tiszta erkölcsöt tükröző lelkiismeret „szívhangjait“ előítélet nélkül és tárgyilagosan fogadja, az helyes és tisztult Istenképet nyer.

Isten fizesse meg minden lépését, amit oly fáradhatatlanul tesz a jó sajtó érdekében, amelynek állítólag az a főcélja, hogy „megnyugtassa a nyugtalanokat, és nyugtalanítsa a nyugodtakat!“ Azonközben — Szent áldását adja ránk Gyermekével Szűzanyánk! Hálás szeretettel paxolja és buzgó imáiba ajánlja öreg napjait a Bácsmegyei Nesztor, akinek utolsó kívánsága, hogy szeretne hasonlítani ahhoz az evangéliumi gazdához, aki még egyszer szétnéz háza tájékán: mit tudna még kiosztani övéinek kincseiből „régieket és újakat“? O.A.M.D.G.“ (Omnia ad maiorem Dei glóriám, mindent Isten nagyobb dicsőségére!)

WILLESITS FERENC (1894—1981)

Hatvankét éve Ismertem Feri bácsit. A gimnázium első évében prefektusom volt a kőszegi „Csókavárban“. A masszív épület, méteres vastagságú falaival valóban beillett várnak. Ezt a benyomást még tetézte, hogy kertjét a régi városfal övezte. A századfordulón még árvaház volt, növendékei sötétszürke egyenruhát viseltek, ekkor nevezte el őket Kőszeg lakossága „csókáknak“. Hivatalos neve az én időmben Kelcz- Adelffy Fiúintézet volt. Kelcz Imre jezsuita, híres népmisszionárius családi öröksége és Adelffy Antal táblabíró nagylelkű adománya alkotta anyagi alapját a kétszáz éves intézetnek. Kelcz jónéhány évig igazgatója is volt az árvaháznak, ö alapozta meg az intézet szellemi tőkéjét és honosította meg a katonás fegyelmet. Mert a Ke I ez- Adel ffy- ben mindig spártai nevelés folyt, elég sok önkormányzattal a diákok részéről. Az intézet a szombathelyi püspök fennhatósága alá tartozott, ö nevezte ki elöljáróságát. Az első világháború utáni gazdasági válságban a növendékek létszáma erősen megcsappant. A még mindig 64—66 növendékből álló sereget két papi elöljáró vezette: az igazgató és a prefektus. Németh Károly több mint 30 évig állt az intézet élén. Ö volt a ház lelke és a hagyomány őre. A prefektusok sűrűn váltogatták egymást. Nyolc évi ottartózkodásom alatt négy internátusi prefektusom volt. A fiatal papok első pedagógiai gyakorlótere volt az intézet. Általában komoly és buzgó papok voltak.

Első prefektusom Willesits Ferenc volt. Nem közvetlenül a szentelés után jött közénk: előtte egy évig káplánkodott, egy évig pedig tábori lelkész volt. Jókedélyű, ízes beszédű, rendszerető, lelkiismeretes és imádságos pap. ö volt a tanulmányi felügyelő és a házi fegyelem őre. ö irányította a növendékek tanulását, és az igazgatóval együtt gondoskodott nevelésükről. Az igazgatónak főleg a kezdőkre volt gondja: az alsó osztályosoktól reggelente kikérdezte a leckét. Délben pedig az osztálymegbízottak jelentették a prefektusnak: ki miből felelt, és megítélésük szerint milyen jegyet kapott. Ez bizalmi állás volt. A prefektus ezzel a módszerrel állandóan tájékpzódni tudott a növendékek tanulmányi előmeneteléről. Tőle kaptuk a szükséges könyveket, füzeteket, napi szükségleteket. Kicsit „szatócs* is volt. ö adagolta a kicsinyeknek a zsebpénzt.

96