Szolgálat 52. (1981)

Eszmék és események - A tabernákulum előtt (Alexia)

1979 őszén Vanier könyvet adott ki az Arche-ról: „La Communauté, lieu du pardon et de ia tété" (A közösség, a megbocsátás és az ünnep helye). Beve­zetőben megírja: igen sok tudatlansággal találkozott a közösségi élet terén. Sokan azt hiszik, elég, ha néhány ember, aki többé-kevésbé megérti egymást, vagy ugyanazon eszménynek kötelezte el magát, együtt lakik, és kész a közös­ség. Ez néha szerencsétlen következményekre vezet. Mert „a közösségi élet nem egyszerűen magától jön létre, sem pedig törvények útján. Pontos, szük­séges föltételei vannak, hogy elmélyülhessen és kibontakozhassék válságokon, feszültségeken és ,jó pillanatokon' át. Ha ezek a föltételek nincsenek meg, minden eltévelyedés lehetséges, és ez fokozatosan elvezet a közösség halálára vagy lelki halálára, tagjainak .rabszolgává' süllyedésére.“ Könyvét tehát azért írta meg, hogy ezeket a föltételeket megvilágítsa. „Nem úgy írtam ezeket a lapokat, mint egy doktori értekezést a közösségi életről, nem rendszeres tárgya­lásként, hanem pillanatképekben. Olyan gondolatcsapásokon haladok, amelye­ket nem a könyvekben fedeztem föl, hanem a mindennapban, hibáim, kudar­caim, sőt bűneim folytán, Istentől, fivéreimtől és nővéreimtől kapott ihletések nyomán, a köztünk uralkodó egység pillanataiban, de a feszültségek és szen­vedések között is. A közösségi élet csodálatos kaland. Kívánom, hogy sokan élhessék ezt a kalandot, amely végső soron a belső felszabadulásé: az a sza­badság, hogy szeressünk, és hogy szeressenek minket...“ (A központ címe: L’Arche, Trosly-Breuil, F-60350 Cuise-la-Motte.) S. M. A TABERNÁKULUM ELŐTT Ma az öröm siettet Hozzád, Istenem! Milyen boldogság, hogy őszinte és hálatelt szívvel mondhatom újra az imát, amelyre Te tanítottál: „Legyen meg a Te akaratod ...“ Régen imádkoztam ezt így. Sokba került, míg ide vissza­jutottam. A szívembe látsz, Uram! Tudod, hogy jószándékkal indultam. Nagyon szeret­tem volna valamit megkapni Tőled, de elfelejtettem vagy nem akartam meg­kérdezni, egyezik-e az elgondolásoddal, terveiddel. Egyszerűen elkezdtem Ve­led hadakozni a saját akaratomért. Megmozgattam mindent, hogy elhitessem Veled igazamat. Érveket sorakoztattam föl Előtted. Jó érveket! Köztük a Szent­atya szándékát. Rá akartalak beszélni, kényszeríteni, hátsó gondolatokkal „meg­vesztegetni", hogy azt akard, amit én szeretnék. Jogaimat emlegettem. (Uram, bocsáss meg!) Fenyegetőztem... A horizont egyre kuszáltabb, egyre sötétebb lett. Lassan teljesen belegabalyodtam ebbe az értelmetlen küzdelembe, de nem adtam föl a harcot. — Te nézted, Uram, nyugodtan, végtelen türelemmel, hová sodródom ... Mert sodródtam feltartóztathatatlanul. Álmatlan éjszakákba, dúlt nappalokba. El a valóságtól. Egyre jobban elképzeléseimben és álomvilág­79

Next

/
Oldalképek
Tartalom