Szolgálat 52. (1981)

Eszmék és események - Együtt a bárkában (S. M.)

EGYÜTT A BÁRKÁBAN

1964 augusztusában Jean Vanier két, elég súlyos állapotban levő szellemi fogyatékossal, Rafaellel és Fülöppel tanyát ütött Trosly-Breuil-ben, a francia- országi Compiégne közelében, egy kis házban. Kanada volt kormányzójának (vö. Szolgálat 19) mélyen vallásos családból származó fia először tengerésztiszt volt, majd a filozófia tanulmányozása kötötte le. De életműve az „Arche“ közösségek megalapítása lett. Ma kb. 56 ilyen közösség működik Európában, Észak- Amerikában, Indiában, Afrikában és Ausztráliában, ahol több mint 1000 szellemi fogyatékos él az őket gondozó asszisztensekkel. Az „Arche“ név bárkát jelent. Az elnevezésnek mély szimbolikus értelme van. A modern élet, tülekedés, verseny mai „özönvizében“ ezek az emberek elpusztulnának, vagy emberhez méltatlan életbe szorulnának, ha nem találtak volna itt nyugodt környezetre, testvérnek kijáró becsülésre, szeretetre. És amint Noé bárkájának utasai családi együttesben, egymásra rászorulva hajóztak, éppen úgy itt sem „ápolók és ápoltak" vannak, hanem családias otthonok („foyer“, tűzhely), ahol a gondozottak, bármilyen furcsán hangzik is első hallásra, nemcsak kapnak, hanem adnak is.

Az otthonok lakóinak nagy része hosszú évekig tartó klinikai tartózkodás után került ide. Családjuk nem vállalja őket. A bizalom és szeretet hiányát a legkitűnőbb kórházi gondozás sem pótolhatja. így mind jobban magukba zárkóznak, elsötétülnek, egyesek a társadalom ellen támadnak, amely erre még jobban kiveti őket. A környezet nem érti meg, hogy erőszakos, furcsa viselkedésük valójában segélykiáltás, figyelemfelhívás. Amikor bekerülnek a „bárkába“, tele vannak bizalmatlansággal, sérülésekkel. De a családias környezet, a rokonszenv és megbecsülés csodákat képes művelni velük.

Mind a fogyatékosokat, mind a segítőket vallásra, családi állapotra való tekintet nélkül veszik föl. (Az előbbiek nagy részének természetesen reménye sem lehet a családalapításra. Annál fontosabb, hogy ezért valami kárpótlást találjanak.) Az asszisztenseknek nincs semmi jogi elkötelezettségük, addig maradnak, amíg kedvük tartja. így főleg fiatalok szívesen jönnek több-kevesebb időre a világ minden tájáról. Troslyban jelenleg 25 nemzetbeli asszisztens működik. Természetesen a jóakarat és az embertárs személyének tisztelete mellett bizonyos elemi hozzáértésre is szükség van: tudni kell, milyen ételre van szükségük a gondozottaknak, hogyan tartsák őket a fürdőben, hogy biztonságban érezzék magukat, hogyan segítsék őket stb. Nem annyira a hivatásos ápoló rutinja ez, mint inkább az anya ösztönös bánásmódja gyermekeivel. A szeretet lehet nagyon követelő is. Vanier elmond egy esetet Rosemarie-val, aki sem menni, sem beszélni nem tud. Egyszer kiugrott a gördülőkocsijából. Vanier legszívesebben visszarakta volna, de Marie-Odile, az asszisztens szigorúan kijelentette, hogy menjen vissza magától. Sok erőlködés árán sikerült is neki. „A részvét nem azt jelenti, hogy megcsinálunk valamit az illető helyett, nem azt, hogy elkényeztetjük vagy pehelypárnára fektetjük a másikat, hanem segít77