Szolgálat 52. (1981)

„Ez nagy szentség valóban“

Csőgl János a zsinati okmányokra támaszkodva átfogóan jellemzi az Eukarisztia központi szerepét. Weissmahr Béla bölcseleti alapú eszme- futtatása a valóságos jelenlét módjáról nem könnyű olvasmány, de megéri a fáradságot. Szigeti Miklós a ma is oly korszerű szent, Kis Teréz példáján mutatja be a szentségimádás széles skáláját, szemlélődéstől engészlelésig, hálálkodástól kérésig, de mindig közvetlenül és személye­sen. (Ugyanezt céloznák ,^A tabernákulum előtt“ c. kis „beszélgetéseink“ is az utóbbi számokban.) Varga Pál bécsi plébános a szentáldozással kapcsolatos lelkipásztori gondolataiból és tapasztalataiból ad ízelítőt, próbálva megvilágítani a fejlődés pozitív oldalait. Ugyancsak a szent­áldozásról szól Michel Sales cikke, amely az Eukarisztia egyik legfonto­sabb oldalára mutat rá: az egység szentsége, széthúzó szíveink gyógyító orvossága. Löffler Mária a fogyatékosok évében gyakorlati tanácsokat ad szülőknek, hitoktatóknak: hogyan vigyék a testileg vagy szellemileg károsodott gyermekeket a kiengesztelődés szentségéhez és Krisztus asz­talához. Végül Sántha Máté Jósé Gregorio Hernández venezuelai orvos példáján mutatja be az Oltáriszentségből élő, Isten keresését és szere- tetét komolyan vevő világi hivő életét. A fölvetett gondolatok többi rovatunkban is tovább csengenek. Meg­találja ezenkívül az olvasó a Szentatya új enciklikájának rövid ismer­tetését, egy kis megemlékezést a Szent Erzsébet-jubileumról, valamint a karácsony alkalmából a svájci püspököknek a gyermekekhez szóló körlevelét. Karácsony és Eukarisztia: ugyanannak a Szeretetnek kezdeti és vég­ső foka. A szeretet isteni logikája vette rá a Fiút, hogy testet öltve el­jöjjön közénk; ugyanez a logika sürgeti, hogy állandóan köztünk marad­jon. Kicsinnyé vált, olyan kicsinnyé, ami csak a Legnagyobbtól telik. >rAki elfogadja a kicsinnyé vált Ige botrányát, részesül majd a kozmikus Ige egyetemes dicsőségében“ (C. M. Martini). Egy névtelen imádkozó írja: „Engedjük élni őt magunkban, aki nem­csak az Igazság, Jóság, Szentség, hanem maga a Szépség is! Akkor majd tetteinkből és műveinkből, rendezésük harmóniájából — átadottságuk- ból — olyan világ fejlődik, amely ugyanúgy, mint a természet, már pusz­ta jelenlétével is Istenhez vezet.“ Kérés olvasóinkhoz: A szerkesztőség szeretné összegyűjteni Marosi Atya még föllelhető leveleit. Ha valakinek van ilyen a birtokában, hálásan fogadnánk a „Szolgálat“ címére. Lemásolás után szívesen vissza is küld­jük. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom