Szolgálat 52. (1981)

Tanulmányok - Szigeti Miklós: Örök szemtől szemben

méltán. Lessük meg őt, hogyan élte át Jézus szentségi jelenlétét a szentmisén kívül. Ne keressünk a továbbiakban logikus felépítést, hanem hagyjuk, hogy hasson ránk a Szent példája, és vonjuk le magunknak a következtetést.

Kis Szent Terézből már gyermekkorában kitört a lelkesedés az úrnapi körmeneten. „Különösen a szentséges körmeneteket szerettem — írja —, micsoda öröm virágot hinteni a jó Isten lábai elé! ... de mielőtt lehullattam volna, ameny- nyire csak tudtam, oly magasra dobtam rózsaszirmaimat, és soha oly boldog nem voltam, mint mikor láttam, hogy hozzáérnek a Szentségtartóhoz...“ (541) Talán mosolygunk a kislányos igyekezeten, de ez nem gyermekkori idill, hanem halálosan komoly hitvallás Jézus szentségi jelenléte mellett. A zsinat utáni kongregációi döntések kiemelik az eukarisztikus körmenetek és kongresszusok jelentőségét. Nem, nem vesztette érvényét a körmenet hitvallása még akkor sem, ha csak a templomban vonulhatunk fel Istenünkkel, megénekelve hitünket, őseink hitét: „Áldjad ember e nagy jódat, Kenyérszínben Megváltódat!“ (SZVU 109)

Az első Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus századik évfordulóját üljük. Tanúi lehetünk a régi kongresszusok visszatérő lelkesedésének. A 42. (a Lour- des-ban tartott 3.) nemzetközi eukarisztikus kongresszus jelszava: „Jézus Krisztus, egy új világért megtört kenyér“, rámutat a helyes kapcsolatra a szentmiseáldozat és az Oltáriszentség szentmisén kívüli tisztelete között. Ezt a helyes kapcsolatot ösztönszerűen megérezte Szent Teréz, akit a francia akadémikus, Jean Guitton, „lelki zseninek“ nevezett. Szent Teréz szerint Jézus „nem azért száll le mindennap az Égből, hogy az arany cibóriumban maradjon, hanem azért, hogy egy másik Eget találjon magának, amely sokkal, de sokkal kedvesebb számára, mint az első volt: az Ö képére teremtett lelkünk Egét, az imádandó Szentháromság élő templomát!...“ (124) Elég elolvasni, mit mond első szentáldozásáról, hogy tisztában legyünk élő hitével, lángoló szeretetével. Számára a szentségimádás lelki áldozás, a szentséglátogatás a valódi szentáldozás kegyelmének ismételt átélése.

Betegsége miatt kimaradt az iskolából, de még vissza kellett járnia, hogy bevehessék „Mária gyermekei“ közé. Teher volt számára ez a kötelesség, de a Szűzanyáért megtette. „Nekem a többi növendékkel ellentétben — írja — nem volt tanítónő barátnőm, akivel több órát együtt tölthettem volna, éppen ezért megelégedtem azzal, hogy üdvözöltem a tanítónőt, s azután csendben dolgoztam a kézimunkaóra végéig. Senki nem törődött velem; én azután felmentem a kápolna karzatára, s az Oltáriszentség előtt maradtam, míg csak Papa értem nem jött, ez volt az egyetlen vigasztalásom, — nem volt-e Jézus egyetlen barátom? ... Csak hozzá tudtam beszélni, a teremtményekkel való társalgás, még a vallásos tárgyú beszélgetés is, fárasztotta a lelkemet... Éreztem, hogy inkább kell Istenhez, mint Istenről beszélni, hiszen annyi önszeretet vegyül a lelki beszélgetésekbe!“ (105)

Itt már a tapasztalt újoncmesternó beszél, aki azonban megmaradt a régi Terézkének, mert titokban mint sekrestyés megcsókolja ä Kis Jézus „fehérne21