Szolgálat 52. (1981)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Jézus Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben

önállósága, ami a szubsztanciára mint hordozó alanyra szorul, ami tehát ez utóbbinak tulajdonsága, határozmánya. E fogalmakat az Oltáriszentségre alkalmazva érthetővé vált, hogy hogyan szűnik meg a konszekráció által a kenyér és bor saját egyedi önállósága, helyére lép Krisztus testének és vérének egyedi önállósága, de egyben megmarad a kenyér és bor „színe“ (a latin szövegben „species“ áll). Ez utóbbit Szent Tamás az önállósággal nem rendelkező járulékkal azonosította. Ide tartozik a kenyér és a bor összes érzékelhető tulajdonsága. Ezek az „akcidensek“ az Oltáriszentség esetében - e magyarázat szerint — csodálatos módon őket hordozó valóság nélkül léteznek (mivel, mint Szent Tamás mondja, Krisztus testének és vérének szubsztanciája nem jöhet szóba a kenyér és bor akcidensei hordozójaként). Ez az állítás egyben az arisztote- lészi szubsztancia—akcidens fogalompár jelentését meglehetősen kitágítja, mivel az arisztotelészi filozófiában a járulék sohasem fordulhat elő neki megfelelő önálló léttel rendelkező alany nélkül.

Ez a klasszikusnak számító, általánossá vált elmélet a hit lényeges szempontjait kétségtelenül világosan és a maga korában érthetően kifejezésre juttatta, mégis van több gyenge pontja, amelyek főképpen az utóbbi időkben mind nyilvánvalóbbakká lettek. A legfontosabbak a következők:

A skolasztikus szubsztancia-akcidens tan egyrészt alapvetően érvényes lételméleti (ontológiai) meglátásokat fogalmaz meg, másrészt azonban kétségtelen, hogy alkalmazásában egymásba folytak a bölcseleti és a természettudományos szempontok. Ez szinte kikerülhetetlen volt, hiszen az egész ókorban és középkorban ezeket a tudományokat még nem különböztették meg. A természettudományok kifejlődése után viszont már pontosabb megkülönböztetésekre lett volna szükség. Az, hogy ez nem történt meg, nehézségek forrása lett. így pl. ha a fogalmakat szigorúan vesszük, még tomista értelemben sem lehet a kenyeret illetve a bort egy szubsztanciának nevezni, hanem csak különböző szubsztanciák keverékének. Szent Tamás szerint továbbá az átlénye- gülés nem „szubsztanciális változás“ (aminek hagyományos értelmezése már önmagában is igen problematikus), hanem a változásnak egészen egyedülálló, csodálatos isteni beavatkozás folytán létrejövő fajtája, amelyben nemcsak a szubsztancia mivoltát meghatározó tényező (az ún. „forma“), hanem az anyag is a maga teljes valósága szerint mássá lesz (vö. Summa theol. Ili q.75 a. 4). Ezzel azonban nehezen egyeztethető össze, amit Tamás előzőleg állított (a. 3), hogy ti. nem lehet szó a kenyér szubsztanciájának megsemmisüléséről.

Még jelentősebb, hogy Szent Tamás megkülönböztetése nem győz meg, amikor azt mondja: nem jelent önellentmondást, ha az akcidensről azt állítjuk, hogy neki megfelelő szubsztancia nélkül létezik (vö. Summa theol. Ili q. 77 a. 1 ad 2). Szent Tamás így okoskodik: az akcidensnek szubsztancia nélküli léte azért nem önellentmondás, mivel az akcidens fogalmának meghatározásához nem tartozik az, hogy ténylegesen őt hordozó alanyon létezik, hanem csak az, hogy „competit habere esse in subjecto“, azaz hogy a maga mivoltát tekintve egy őt hordozó alanyra szorul, s ez a rászorulás akkor is megmarad,

11