Szolgálat 52. (1981)
Halottaink - Bocsa János (Confratres)
épült azután diákélete a budapesti piarista gimnáziumban. Ennek az intézetnek virágzó cserkészélete is szerencsés gazdagodást jelentett személyiségének. Már a háborús évekre esett tanári pályájának kezdete. Sokoldalúsága, szívóssága, természetes okossága alkalmassá tette nehéz és kényes feladatok megoldására is. Kiváló cserkészvezető volt. Gyalog-, kerékpár-, csónaktúrákon, állótáborokban és műhelymunkában imponált a fiúknak jártasságával, teljesítményeivel, emberi közvetlenségével. Képzett és igényes tanár volt, de az elbírálásban mindig méltányosságra és megértésre törekedett. Jónéhány pap-tanítványa nagy hálával emlegeti, és neki köszönheti, hogy mostoha életkörülményei ellenére tovább tanulhatott. Irodalomszeretetére jellemző, hogy gondnoki és házfönöki munkakörében, szölőmetszés és kapálás közben tucatjával idézte Petőfi, Arany, Ady, József Attila és főleg Babits Mihály verseit. Kitűnő gazdasági érzéke volt. A szőlőkultúra fejlesztése, gyümölcsfák telepítése, a kertészkedés annyira szívügye volt, hogy hozzáértését gazdasági szakemberek is elismerték. Sokirányú tevékenysége és elfoglaltsága ellenére bármikor szívesen vállalkozott lelkipásztori kisegítésre nemcsak a helybeli, hanem a környékbeli templomokban is. Meleg szíve megtalálta az utat nemcsak tanítványai felé, hanem a tanyavilág népéhez is. Mélyszántásé szónoklatait és igehirdetését mindenfelé szívesen hallgatták. A félegyházi szentkúti búcsúkon rendszeresen végiggyóntatta az éjszakát és nappalt. Utolsó éveiben egyre jobban elhatalmasodó szívbaja sem törte meg aktivitását. Amikor nem kellett feküdnie, kétkezi munkával segített. Betegágyában legtöbbször imádság és lelkiolvasmány végzése közben nyitott rá a látogató. Mindvégig jellemezte a Rend, a közösség, a volt tanítványok és ismerősök iránti érdeklődés, segítés. Eltávozását nagyon sokan érezték személyes veszteségnek a rendház falain túl is. Született 1914. nov. 24-én. A piarista rendbe lépett 1934. aug. 27-én. Pappá szentelték 1941. jún. 15-én. Gimnáziumi tanár volt Kecskeméten (1941—43), Szabadkán (1943— 44), Budapesten (1944—45), Szegeden (1945—48), Kecskeméten (1950—76). Közben Kígyóspusztán lelkipásztori munkát végzett (1948—50). A kecskeméti piarista hóznak 18 évig volt gondnoka és 1969—76-ig főnöke. Nyugodjék békében! Confratres BOCSA JÁNOS (1924—1980) .Te köszönj el a temetésemen .. . mondtad a szeptemberi rekollekción Szolnokon, s már akkor bemérted a még megtehető utat“ — mondta kurzustársa. Bollók Emil kun- hegyesi plébános paptestvérünk temetésén, 1980. dec. 18-án, költői lendületű búcsúztatójában, amelyből a továbbiakban is idézünk. Nagyon melegszívű paptársat és igen buzgó lelkipásztort veszítettünk el halálával. Kádár László egri érsekfőpásztora a hívek nagy részvéte mellett, paptársainak kíséretével végezte el a feltámadási misét és a temetési szertartást. Jelen volt a református tiszteletes is. Nagyon ritka eset, hogy a hívek annyira megsiratják lelkipásztorukat, mint őt a zsúfolásig megtelt templomban fegyvernemi hívei. Utána szülőfalujába vitték. .Tófalui temetőben édesanyád és véreid várnak; innen támadj fel, ha eljön az ideje a nagy Húsvétnak.“ 1924. márc. 23-án született Tófalu községben (Heves m.). Pappá szentelték Egerben, 1949. jan. 30-án. „Gyertyaszentelői újmisés áldozatodtól utolsó szentmisédig hű papja voltál Jézusunknak s nekünk: igazszívű, segítőkész, édes testvérünk.“ .Accedant qui ordinandi sunt... és előreléptünk; most Te léptél elő elsőnek: Adsum ... itt vagyok Uram!“ 31 éves papi életében káplánként működött Sajónémetiben, Balfnazújvároson, Fegy- verneken, Nyírbátorban; plébános 1955-től Kuncsorbán, majd 1967-től haláláig Fegy- verneken. 102
