Szolgálat 51. (1981)

Tanulmányok - Kráhl József: A katolikus Fülöp-szigetek

tések hangzottak el, püspökök kerültek fogságba és számkivetésbe, mindkét fél királyi beavatkozást kért, és végeérhetetlen folyamodványokat terjesztett elő. Egészben véve a Fülöp-szigetek egyháza jó emléket állított magának a bennszülöttek védelmében. Ennek hatása megmutatkozott a filipinóknak az Egyházhoz való ragaszkodásában, valamint a misszionáriusok rendkívüli tekintélyében és befolyásában.

Az Egyház és a fílipino nacionalizmus

Az évek múltával elkerülhetetlenné vált bizonyos hanyatlás. A papok számának növekedése elmaradt a keresztény lakosságé mögött. A Mexikóból idekerült kreol misszionáriusok és a belföldön kiképzettek (hosszú ideig csak spanyolok) nem mindig érték el a megkívánt színvonalat, és nyomába sem léphettek elődeiknek.

Két évszázados ellenállás után a szerzetesek végül is megadták magukat az egyházi ügyekre kiterjedő felségjog pártolóinak, és belementek a püspöki vizitációba. Sancho de Santa Justina y Rufina, Manila királypárti püspöke, hogy ellensúlyozza a szerzetespapok hatalmát és befolyását, sietve megyéspapnak szentelt föl egy csomó filipinót, és gondjaikra bízott sok olyan plébániát, amelyet eddig „barátok“ irányítottak. Az eredmény katasztrofális volt. (Manilában az a mondás járta, hogy a Pasig folyón — amely átszeli a várost — nem maradt evezős, mert mind pappá szentelték ...)

A 18. század végén és a 19. elején az európai forradalmak és a napóleoni háborúk minden utánpótlást lehetetlenné tettek az anyaországból, spanyol földről. Liberális eszmék hatoltak be a szigetre, s a filipinókban egyre növekedett a vágy, hogy mind polgári, mind egyházi ügyekben megosszák a felelősséget és részesedjenek a vezetésben. Egyideig tehetséges, hazafias érzelmű filipino papok voltak a nemzeti érzések és törekvések szószólói. Miután eltávolították őket (hármat kivégeztek az 1872-es cavitei felkelés után, sok mást Guamba száműztek), a vezetés fiatal világiak kezébe került (pl. Dr. Jósé Rizal, a nemzeti hős). Ezek közül sokan szabadkőműves klubok és más titkos társaságok tagjai voltak.

A 19. sz. utolsó negyedében a filipino nacionalisták gyarmatellenes küzdelmének egyik legszerencsétlenebb vonása a „barátok“ iránti gyűlölet volt. Bírálták és nevetségessé tették őket néhány valóságos és még több képzeletbeli visszaélés miatt, irigykedtek rájuk állítólagos gazdagságukért, őket tekintették a filipino nemzeti törekvések és a szükséges reformok fő akadályának. Az ún. „propagandamozgalom“, amelyet fiatal nacionalisták vezettek Spanyolországban és a Fülöp-szigeteken is, nem volt keresztényellenes, még katolikusellenes sem; alapjában véve nacionalista maradt, csupán a „barátok" ellen irányult, akik a gyarmati kormányzattal való szoros kapcsolatuk folytán bűnbakká váltak mindenért.

A tehetetlen és korrupt spanyol gyarmati kormányzat félt, hogy elveszíti a szigeteket (amint ez latin-amerikai gyarmataival történt), ezért hajthatatlan ma47