Szolgálat 51. (1981)
Tanulmányok - Szabó Flóris: Az egyházatyák és az imádság modern kritikája
fegyverzetével őrizzük Királyunk zászlait, s az angyalok trombitáit imádkozva várjuk. Az összes angyalok is imádkoznak. Imádkozik az egész teremtés. Imádkoznak a háziállatok is, a vadak is, és meghajtják térdüket. Kilépve istállójukból vagy barlangjukból, az égre néznek nyugtalan tekintettel. A madarak is fel- szállnak és az ég felé emelkednek, szárnyuk keresztjét kéz gyanánt kitárják, és mondanak valamit, ami imádságnak tetszik. De mit mondjak többet az imádság szerepéről? Maga az Úr is imádkozott." Tertullianus ezekkel a lelkesült szavakkal zárja az Imádságról szóló kis értekezését. A jelen hangjai azonban nem ilyen egyértelműen lelkesültek. Napjainkban az imádság, a személyes imádság súlyos krízisen megy át, ill. ment át. Különösen a hetvenes évek első felében egymást érték a kritikák, amelyek vizsgálat alá vették az imádság évszázados gyakorlatát, s különösen sokat foglalkoztak a kérő imával, azaz azzal az imaformával, amely az Újszövetségben és Jézus imádságról szóló tanításában központi helyet látszik betölteni. Ezt a válságot legtöbbször Bertold Brecht ismert színművének, a Kurázsi mamának egyik jelenetével szemléltetik. Parasztok egy csoportjának végig kell néznie, amint az ellenség megtámadni készül a szomszéd várost. Sőt a katonák fegyverrel kényszerítenek egy legényt, hogy mutassa nekik az utat éjjel a város alá. A visszamaradok aggódnak a városért, de mindig csak arra a következtetésre jutnak: Hát mi nem tudunk semmit sem csinálni. S ebből jön a végkövetkeztetés: aki nem tud semmit sem csinálni, az legalább imádkozhat. A jelenetnél ott van a néma leány, Katrin. Ö feláll, trombitát vesz a kezébe, s mint egy megszállott, feltrombitálja a városka lakóit. Katrint agyonlövik, de a város felébred és megmenekül. Az imádság ellen emelt kifogások különböző oldalról jönnek. a) A természettudományos kifogás így hangzik: az imádság illúzió a természeti törvényszerűség önmagában zárt rendszerével szemben. Ez a kifogás igazában az isteni, személyes-történelmi világkormányzást, tehát a gondviselésbe vetett hitet veszi célba. b) Ehhez jön a pszichológia vádja: az imádság durva önzés, mert abból a feltételezésből indul ki, hogy Isten a világ kormányzását az imádkozó egyéni kívánságai szerint irányítja. Ennek a kifogásnak is van irodalmi talaja: Tolsztoj egyik gyermekszereplője este lefekvéskor gyönyörködve nézi az ablakból, amint nagy fehér pelyhekben hull a hó. Hirtelen az a kívánsága támad, hogy milyen jó volna, ha ez a sok fehérség reggelre mind cukorrá változnék. Esti imájában ezért imádkozik, alig tud elaludni az izgalomtól; reggel első dolga odaszaladni az ablakhoz és megnézni, teljesült-e a kívánsága. Persze hogy nem teljesült. — Mi tagadás, imáink nem egyszer valóban ilyen gyerekes kívánságokkal állnak elő, legalábbis az isteni világ nagy valóságaihoz viszonyítva gyerekesnek tűnő problémákkal. c) S végül a szociáletikai vád: az imádság elfeledteti a keresztényekkel a társadalom iránti felelősségüket. Ha szabad itt :s egy ismert, humoros, de találó kis anekdotát idézni az öreg plébános leveleiből: az egyszeri lelkipásztort este 27
