Szolgálat 50. (1981)
Őrsy László: Egység és különféleség a keresztény közösségben
mélyek a segítségükre, hogy megtalálják az igazságokat, és megtegyék a helyeset. A keresztények inkább gyakorlatilag, mint elméletileg megértették, hogy a Lélek emberi személyeken át nyilvánítja ki hűségét. Kezdetben az apostolok voltak ezek, a feltámadás tanúi. Később az egyetemes zsinatokat tekintették olyan szervnek, amelyeken át a Lélek segített az Egyháznak legyőzni a hit válságait. A zsinatoktól használt régi kifejezés: „piacúit Spiritui sancto et nobis“, „úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk“, ezt a hitet fejezi ki. A püspököket, amikor a hit dolgában ítélnek, a Lélek támogatja, úgyhogy tanításuk által az egész nép hű maradhat az igazsághoz, és minden igazság forrásához — Istenhez. Valaki fölvetheti a kérdést: ezt értjük-e tévedhetetlenségen. A „tévedhetetlenség“ vagy „csalatkozhatatlanság“ negatív kifejezés. Azt jelenti, hogy az Egyház nem tévedhet, amikor ünnepélyesen kijelentést tesz az isteni kinyilatkoztatást tartalmát illetően. De egy ilyen adomány vagy karizma nyilvánvalóan valami pozitívumban gyökerezik. Ez a pozitív alap a Lélek hűsége Isten népéhez. Nem engedheti, hogy eltévelyedjék. Színjátékunk így teljes lett. Az egység és különféleség dolgában adott válasz egyfelől túlságosan is egyszerűnek tűnik: oka — legalábbis részben — Isten önkinyilatkoztatásának gazdagsága és természetünk képtelensége arra, hogy egyszerre beléhatoljon. Ennélfogva egyének és közösségek igazán felfogják, de fokozatosan és töredékesen. Ami a jövőre vonatkozó tervezést illeti, a biztosíték nem az emberi okosság körültekintő számításaiban rejlik, hanem a Lélek maradandó jelenlétében a közösség körében. Ö vezeti őket, tanítja őket, és segít, hogy megragadják az igazságot, nem éles okoskodással, hanem azzal a belső látással, amit csakis a hit tud megadni. Most már valamennyire értjük a dolgot. Ha ennek az az eredménye, hogy a saját életünkben hűségesebbek vagyunk a forráshoz, amelyből minden egység fakad, és türelmesebbek, résztvevőbbek az emberek iránt, akik lassacskán haladnak a teljes igazság megragadása felé, akkor elmélkedésünk nem volt hiábavaló. De mielőtt befejezzük, hadd érintsünk még két pontot. Mind a kettő történelmi valóságukban vonatkozik az emberi személyekre, amint megkapják Isten kinyilatkoztatását. Eszméik fejlődnek, és fejlődnek ők maguk is. Fejlődő eszmék Nem elég egyszerűen azt mondani, hogy Jézus élettörténete egy volt, és a négy evangélista négy különböző módon adta elő. Hozzá kellene tennünk, hogy fejlődés ment végbe a Márknál kifejezett eszméktől János evangéliumának belátásaiig. És ez a fejlődési folyamat még most sem ért véget. Minden keresztény nemzedék gondolkodói és írói által szemlélte az eredeti tudósítást, és új mélységekre talált benne. így a kezdeti kinyilatkoztatás nem állapodott meg, hanem valóban úgy jelent meg, mint kicsiny mag, amely nagy fává növekszik. G 81
