Szolgálat 50. (1981)

Hets Aurelián: P. José de Anchieta boldoggá avatása

vadállatokat meg tudta szelídíteni, a mérges kígyók nem jelentettek veszélyt számára, sőt azt is kikönyörögte, hogy rendtársai sem haltak meg kígyócsípés következtében, ami pedig abban az időben nagyon gyakori lehetett. Sokszor érezzük írásai alapján, mennyire elbűvölte az itteni éghajlat, a levegő, a színek, a táj. Hisz idejövetelének egyik oka az is lehetett, hogy az első rendtársak lelkesítő levelei alapján gyenge egészségére, fiatalkori balesetből fennmaradt púpjára és krónikus gerincfájdalmaira Brazíliában enyhülést találjon. Ezt el is érte, sőt sokszor ő volt a többiek, főként állandó társa, az idősebb és szintén beteges P. Manuel da Nobrega támasza, segítője. Részben tanítványa is, egyben bizalmasa és legjobb munkatársa.

Ök ketten voltak a főszereplői, elgondolói, megszervezői az első brazil „urbs“ megalapításának. Bölcs előrelátással, ügyes békepolitikával, szövetségesek keresésével, hivatástudattal, „nem mint a többi portugálok, akik csigamódra nem mertek a tengerparttól messzebbre csúszni.“ Nobrega és Anchieta áttöri az első hegyláncot, felkúsznak 800 méter magasságig, és ott megalapítják a Szent Pál kollégiumot 1554-ben, Pál fordulása napján (jan. 25.), a piratinin- gai (= szárított hal) fennsíkon. Ebből a kezdetleges jezsuita házból és a körülötte létesített telepből alakult ki Brazíliának most legnagyobb városa, Sáo Paulo, amely a pápát, hálából alapítójának boldoggá avatásáért, díszpolgárává választotta. Mint a tíz milliósnál nagyobb város főterén felállított Anchieta- szobron is, az igazi alapító főnök, Nobrega sokszor szinte el is tűnik a „no- vicius“ Anchieta mellett a mai szemlélő előtt, mert a közterek és utcák elke- reszteléséből és az elismerésekből annak jut ki az oroszlánrész. Róla nevezték el a várost a tengerrel összekötő modern utat Via Anchietának. Egyéb közlekedési vonalak és eszközök, rádiók és televíziós állomások, intézetek, egyetemek, iskolák, kórházak versenyezve választják Anchieta nevét büszke címükül. A boldoggá avatás alkalmával az országgyűléssel versenyre keltek a helyi törvényhozó testületek Anchieta magasztalásában. A Sáo Pauio-i parlamentben a kijelölt képviselő 202 oldalas, sűrű gépírásos beszédet olvasott fel, s ez bekerült a helyi képviselőház naplójába is, bár nagy része több könyvben is megjelent már nyomtatásban.

Az egyik legszebb jelzőt mégsem az utókor, hanem a kortárs indiánok adták a hittérítőnek, mikor „Abaré“ (= égi lény, szent ember) névvel illették. így tűnt fel előttük a furcsa járású, kopott és foltozott reverendájú, sovány, vékony, tüzes-kék szemű, fáradhatatlan vándor, aki szebben beszélte nyelvüket, mint ősanyáik, és aki annyira kiérdemelte bizalmukat. Ezért a város sem tudta magához kötni alapítása után. Ö ment tovább hosszú útján, le délre egészen Iten- háem-ig (a név fordított korsóhoz hasonló követ jelent). Itt mutogatják még most is a dolmenekhez hasonló hatalmas megalit kövekből összerakott, mennye- zetes „Anchieta ágyát“, amelynek a fejnél kivésett szent^ltvíztartója és a kő- erekkel szembeni egész csiszolása sok gondot ad a régészeknek. Itt van az ősi templom előtt egyik legszebb modern bronzszobra.

50