Szolgálat 50. (1981)

Bevezetés

Szeretett Marosi Atya, kedves jó Lacink!

Ugye van közvetlen posta a mennyországba? Mert ezt a számunkat Neked szeretnénk először megmutatni. Az ötvenediket fennállásunk óta, — amit azonban már nem a Te fáradhatatlan gondos kezed küld szét a világ minden tájára. Igaz, Te nem tekintetted valami különös határkőnek ezt. Sohasem a múltba néztél, mindig a jelen és a jövő feladatai érdekeltek. De azért bizonyára segítesz nekünk, ott a jó Isten közvetlen közelében, ahol — hisszük, reméljük — most vagy, hálát adni mindazért, amit ez a félszáz füzet magába zár. Legfőképpen Isten segítő kegyelméért. A derék munkatársak áldozatos fáradságáért. Olvasóink értékelő, bátorító szavaiért.

Egy kicsit azért csóválod a fejed. Hiszen a Te szívedhez (és igen sok olvasóéhoz is) a papi nekrológok rovata állt legközelebb. És ez most hiányzik. De hát emlékszel, együtt beszéltük még meg, hogy ez a szám egy kicsit „rendhagyó“ lesz. Csak tanulmányok sora, mégpedig kivételesen nem egyetlen téma köré csoportosítva, hanem tarka változatosságban, mindarról, amit munkatársaink fontosnak éreznek. A beérkezett 16 kisebb-nagyobb cikket névsorba igazítva, munkaközösségünk képviseletében szeretettel tesszük le olvasóink világra ágazó családjának asztalára, bízva abban, hogy ki-ki megleli a neki válót. És talán jó is, hogy most éppen így adódott. Mert a nekrológok élén Rólad kellene megemlékeznünk. És hogyan is férne egy búcsúztató keretébe az, ami Te voltál? ami nekünk voltál? ami mindnyájunknak voltál?

Ne vedd hát rossz néven nagy szerénységedben, ha most ez a szerkesztőségi bevezető Rólad fog szólni. Tartozunk vele azoknak, akik hosz- szú éveken át élvezték segítségedet, s többé-kevésbé ismeretlenül is szívükbe zártak. Életedben nem beszéltél magadról. Legalább halálod után tudjanak egyetmást Rólad.

Mária nevenapján, szept. 12-én láttad meg a napvilágot, három fiútestvér közül középsőnek, 1913-ban Nagyváradon. A piaristáknál jártál középiskolába. Édesapád járásbíró volt. És bár életed utolsó négy évtizedében színét sem láthattad többé szép Erdélyországnak, szíved utolsó dobbanásáig hű fia maradtál. Erdélyi látogatónak kétszeres örömmel álltái szolgálatára, erdélyi származású levelezővel (pedig ugye, nem nagyon szerettél levelet írni?) lelkesen tárgyaltál közös ismerősökről, erdélyi paptestvér búcsúztatójának mindig „soron kívül“ kellett megjelennie. Amikor papságod 40 éves fordulóján örömöt akartunk szerezni, a földrengés sújtotta erdélyi templomok újjáépítésére gyűjtött összeget adtuk át. És most arcodat, búcsúzó áldásodat a Somlyói Szűzanya képe vitte meg mindenfelé. ,

3