Szolgálat 49. (1981)
Halottaink - P. Mócsy Imre SJ (R.)
hitoktatómnak is, aki rávezetett, hogy már akkor napi áldozó legyek. Először még azt sem tudtam, hogy mikor kell az oltárhoz menni, és így megtörtént, hogy amikor senki más nem áldozott, akkor én sem. P. Müller szerint mint novicius .olyan voltam, mint egy medvebocs'. A szentignáci szemlélődéseket sem tudtam jól elvégezni. De egy azért sikerült. A karácsonyi misztériumról szóló. Látom, hogy a Szűzanya és Szent József jönnek Názáret felöl, és én, mint kicsi gyermek megmutatom nekik az utat Betlehem felé. Helyet készítünk a Szűz- anyának az istállóban, s míg elmegyünk fát szedni, megszületik a kis Jézus. Leborulunk előtte. És úgy képzelem magam, mint egy szegény kis koldusgyerek, és egész kis életemet odaadom az Úrnak. Ez volt az én első nagy életprogramom: Istennel szemben koldusnak lenni, mindig kérni — és szépen elfogadni és megköszönni. Az elöljáróval szemben gyermek, és a testvérekkel szemben szolga. Szegeden a filozófián sokat csipkelődtek velem, hogy sokaknak zug-spirituálisa vagyok. Én azt mondtam, nem vagyok lelkiatya, hanem lelki testvér. Szerettem lelki témákról beszélgetni. Ez természetes a keresztény életben. A bölcseleti tanulmányok elvégzése után Kalocsán felügyelője lettem azoknak a középiskolás diákoknak, akik jezsuitának készültek. Hogy minden lazaságtól megóvjam magam, fogadalmakkal kötöttem le magam, hogy az elmélkedés mindennap egy óra lesz, a déli és esti lelkiismeretvizsgálat negyedóra. A magisztérium második évére a Manrézába kerültem. Ez életem egyik legszebb korszaka. Azért volt szép, mert itt jöttem rá mélyebben arra, hogy az isteni hívást mindig követni kell. És visszautasítása bizony bűn: hitetlenség, bizalmatlanság a jó Istennel szemben. Ebben az időben egy könyvet írtam: .Hogyan győzöm le a lustaságot.1 És nagyon komolyan vettem, amit írtam, mert a végén úgy kimerültem, hogy utána két hétig napi 20 órát csak aludtam . . . Innsbruckban, a teológián meg arra jöttem rá, hogy az ember egész élete, sőt az örökkévalóeága is másoktól függ. Ez nagy és nehéz titok. Az isteni igazságosság titka. Bárcsak egyetlen nevelő se lenne ennek az isteni igazságosságnak az áldozata! Ettől kezdve valahogy úgy éreztem, hogy mindenkinek az üdvösségéért felelős vagyok, akivel találkozom. Nemcsak szavaimmal, hanem egész magatartásommal, vidámságommal, megmutatva, hogy a vallás az életet szebbé, boldogabbá teszi. Sokat foglalkoztatott ebben az időben az a gondolat is, hogy voltaképpen adósságtörlesztő vagyok. Adósa vagyok mindenkinek. Volt úgy, hogy nagyon bántott, hogy én nem tudok semmit visszaadni. Mert akármit adok, azt is úgy kaptam. De akkor jött a gondolat: .Nekem tettétek!1 öreg koromban abból élek, amit fiatal koromban elkezdtem. Igaz, sok mindent tanultam, de amit megtanultam, azt sohasem bántam meg, legföljebb amit nem tanultam. Én soha semmit nem kerestem, megmondom őszintén. Azt sem, hogy lelkigyakorlatokat adhassak; az igényt a jó Isten mindig elém teremtette, és míg időmből és erőmből tellett, mindig adódott rá mód és alkalom. Idős koromról ugyan mit mondjak? Számomra nagy öröm volt az, amikor a börtönben elénekelhettem a Suscipét. Sokszor elgondolkoztam azon, hogy életem folyamán milyen gyakran elénekeltem már ezt az éneket, és általában milyen lanyhán. És íme, mégis meghallgatott a jó Isten: elvette a szabadságomat. Megtanultam azt is, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Ha azt gondolom, hogy ez vagy az nem válik a javamra, csak el kell kezdeni nagyon szeretni a jó Istent, és minden egyenesbe jön. Amikor aztán munkásnak mentem a MÁV-hoz, bizony kicsit nehéz szívvel hagytam ott a katedrát és könyveimet, de azért megtettem a magam jófeltételeit: 1} állapotbeli kötelesség, 2) szeretet, 3) vidámság. És ezt igyekeztem meg is tartani. A Jézus Szíve-tiszteletről is kellene beszélnem. Úgy is mondhatnám, hogy életemben a Jézus Szíve-tiszteletnek köszönhetek mindent. Eleinte gyerekesen fogtam fel, úgy, hogy beszélni kell róla. Aztán rájöttem, hogy szinte meg sem kell említeni. A lényege a nagy felajánlás: „Itt a szívem, törd össze, ha neked tetszik“ — és az en97
