Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Evilági élet - örök élet
Van egy buddhista legenda a pokolról. Megszán egy istenség egy a pokolban szenvedő embert, és leereszt egy cérnaszálat, hogy kihúzza. Az ember belekapaszkodik a hajszálvékony fonálba, és lám, már húzza is valami erő felfelé. Amikor a többi pokolbeliek ezt meglátják, seregestül a lábába kapaszkodnak, hogy ók is kijussanak a lángokból. Egész emberfürt lóg már a cérnán, - és csodálatosképpen nem szakad el a fonál. De emberünk, aki először ragadta meg a mentő fonalat, megrémül: Ha ennyien kapaszkodnak belém, elszakad a fonál! — gondolja. Ordít, átkozódik, rugdalózik. Egymás után potyognak vissza az emberek a pokolba. De mennél többet sikerül lerúgnia magáról, annál lassabban mozog fölfelé a cérna. Amikor pedig lerázta az utolsó csim- paszkodót is, és megkönnyebbülten ragadja meg erősen a cérnát, a szál elpattan, és ő is visszazuhan a pokol tüzébe. A szeretetlenség: pokol. És ott kezdődik a szabadulásunk, ha valakit igazán szeretni kezdünk. De az igazi szeretet nem áll meg egy, három vagy tíz embernél. Minden korban találunk olyan embereket, akiknek szívébe belefér az egész világ, akik számára valóban minden ember „fenség“. A kalkuttai Teréz anya ráncos arca és jóságos szeme, II. János Pál pápa kitárt karja, kézszorítása, huncut mosolya állít ma szemünk elé ilyen embertípust. Olyan embert, akinek családja az egész világ, akiből sugárzik minden ember felé a biztatás: „Jó, hogy létezel, jó, hogy élsz. Élj örökké!“ így csillan fel tehát a földi élet halandóságában, múlandóságában a végtelen igazság és szeretet élménye által az örök élet reménye. A remény, hogy az az ember, aki az örök igazságot felfogta, magáévá tette, életét ráadta, az az ember, aki föltétel nélkül szeretett és akit örök értékként szerettek, nem múlik el, nem tűnik el, nem lesz porrá, hanem az igazság és a szeretet örökkévalóságában részesül. De van-e alapja ennek a reménynek? Nem csak elvont fogalom-e az örök igazság? Nem csak vágyálom-e az örök szeretet? Valóban: ha az igazság csak emberi fogalom lenne, ha a szeretet csak emberi vágyálom lenne, ha az ember ereje tenné az igazságot igazsággá, az ő vágyakozása a szeretetet szeretetté, akkor az ilyen igazságnak és szeretetnek nem volna ereje ahhoz, hogy legyőzze a halált. De a valóság az, hogy az igazság meg a szeretet nem az ember alkotása. Az ember részesedik az igazságban és a szeretetben. Igazság és szeretet: ajándék. Minden igazságban és minden szeretetben ö „jelenti magát“, aki azt mondta önmagáról: „Én vagyok az igazság" (Jn 14,6), akiről valljuk: „Szeretet az Isten" (1Jn 4,16). És ez az Isten, az Igazság és Szeretet Istene: élő Isten, élők Istene. Jézus és az élet Milyen szemmel nézte Jézus Istent, az igazságot, a szeretetet, az evilági és az örök életet? Jézus számára minden másnál nagyobb, alapvető élmény az élő Atyaisten szeretete. A szerető Atyaisten szemszögéből nézi a világot, és az Atyaisten 7
