Szolgálat 49. (1981)

Tanulmányok - Szőllősy Julianna: Halál - vagy túláradó élet?

3. Énemmel mindig megtalálhatom és szerethetem az Egészen-Jót.

Ebben a második szakaszban a következő tapasztalatokat kell közvetíteni:

Énemmel (nálunk felnőtteknél: kedélyemmel, emlékezetemmel, értelmemmel, lelkiismeretemmel) gondolhatok olyan emberekre, akiket ebben a pillanatban nem látok, nem hallok. Gyakorolhatjuk és megbeszélhetjük, hogyan élhetjük át csukott szemmel, bedugott füllel, mit gondol rólam messze innen édesapa, édesanya. Sőt olyan emberekre is gondolhatunk így, akik már meghaltak és a sírban nyugszanak.

Ha énemmel (szememet behunyva) Istenre gondolok, akkor sokkal erősebben és biztosabban átélhetem, hogy ő szeret engem, most, ebben a pillanatban is, és meg akarja adni nekem, hogy örüljek annak, hogy élek és jót tehetek. Mindig megköszönhetem neki, hogy a világon vagyok, hogy szerethetek másokat és örömet szerezhetek nekik. (Lehet az ilyen elmélkedést gyakorolni és a végén rövid imában összefoglalni.) Mindig kérhetem, hogy legyen mellettem, bátorítson, erősítsen. Ilyenkor mindig újonnan találkozom Istennel. Nem kívül, mint ahogy egy embert a szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, vagy a kezünkkel tapintunk. Hanem bensőnkben sejtjük meg őt, ha „befelé“ nézünk, és megkérdezzük: ki van még velünk, ki szeret bennünket az embereken kívül.

Ezt a Jót mindig megtalálhatjuk, ahányszor csak akarjuk. Talán egy rövidke pillanatban, vagy akkor, amikor megosztunk valamit egymással, segítünk egymásnak. Olyankor úgy érezzük, mintha már mindig is várt volna bennünket,- mint egy hű apa, mint egy jó anya, — mint egy hatalmas, szilárd hegy, amelyet a jövő nyáron is meglátunk, mert nem bír vele se szél, se fagy. És ha a szemem már többé nem lát, a fülem nem hall, a kezem nem tud fogni, ha a testem, énemnek háza, használhatatlanná vált, — énem akkor is mindig megtalálhatja Öt, hallgathat rá, szeretheti, örülhet neki. Ö mindig velünk akar lenni, akkor is, ha a testünk a földben nyugszik. (Ezeknél a döntő tényéknél többet lényegében nem tudunk arról, hogyan élünk tovább.)

A következő indítványt is tehetjük a gyerekeknek: Csukott szemmel gondolkodjanak néhány percig (esetleg rajzolják is le egy papírlapra), hogy mikor tapasztalják meg legjobban szüleik, nagyszüleik vagy másvalaki szeretetét. Azután ezt mondhatjuk: Mindenütt, ahol ezt a szeretetet megtapasztaljuk, az egészen-jó Isten jóságából érzünk meg valamit; ő ad erőt szüléinknek, barátainknak, hogy szeressenek bennünket, és örüljenek ebben a szeretetben. De ő mindig szeret minket, akkor is, ha az emberek, akik most rólunk gondoskodnak, nem lesznek többé. Ez a Jó nem lakik házikóban, mint a mi énünk; nem halhat meg, mint a mi testünk. Ö mindig velünk akar lenni, — még közelebb, mint amikor mi egymást jól megértjük és egymás kezén körbefogódzunk.

— Hogy ezzel mire célzunk, azt ábrázolhatjuk, megéreztethetjük. Például a gyerekeket körben szorosan egymás mellé állítjuk, mindegyik a szomszédjának a vállára teszi a karját, és így tartják egymást. Csukják be a szemüket (hogy figyelmük a tapasztalatra összpontosuljon), és próbálja ki egyik a másik után, el tud-e így esni. Utána ezt mondhatjuk nekik (és még egy kis zenét is hallgat41