Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Erwin Ringel: Az öngyilkosság: végzet? kihívás?
Erwin Ringel AZ ÖNGYILKOSSÁG: VÉGZET? KIHÍVÁS?* Mindenekelőtt: Az utóbbi 30 évben lefolyt beható kutatások alapján ma már tudunk egyetmást az öngyilkosság szélén álló emberek lelkiállapotáról. Ismereteink még bizonyára kiegészítésre szorulnak; de már most világosan szemünkbe tűnik néhány dolog, amit — vizsgálataimmal egybehangzóan — „öngyilkosság előtti tünetcsoport“ (preszuicidáiis szindróma) néven lehetne összefoglalni. Most tehát szeretném megkísérelni, hogy önök elé állítsam egy ilyen ember képét. Természetesen csak a leglényegesebb közös vonásokkal, kifejezetten rámutatva, hogy a részletekben sok-sok egyéni változat lehetséges, hiszen az élet igen tarka. Azt mondhatnánk tehát, hogy az öngyilkosság veszélyében forgó emberre három dolog jellemző: beszűkülés, gátolt és így saját személye ellen irányuló agresszió, valamint elhatalmasodó öngyilkossági képzetek ill. halálelképzelés. 1. Beszűkülés Ezt újból négy alcsoportba oszthatjuk, a) Helyzeti beszűkülés: vagyis az öngyilkosjelölt úgy érzi, hogy körülményei fojtogató hatalommal veszik körül, és ő tehetetlenül áll velük szemben. Óriási módon megnagyítja a tragikus vagy tragikusnak érzett körülményeket, úgyhogy erőt vesznek rajta, megbénítják, sarokba szorítják, reménytelennek és kiúttalannak tűnnek; az az érzése, hogy beszorult egy csőbe, egy mindig szűkülő helyiségbe, és látszólag nincs más kiútja ebből a kínból, mint a halál. Az ilyen helyzeti beszűkülés eredete különböző lehet. Rászakadhat valakire hirtelen, sorsszerűén, tragikus életkörülmények következtében. Mint Rilke párduca, amelyet egy éjszaka ketrecbe zárnak. („Ügy érzi ő, mintha ezer rúd lenne, s az ezer rúd mögött nincsen világ.“) De az ember maga is munkálkodhat egy élet során azon, hogy ebbe a ketrecbe jusson, lépésről lépésre beledolgozhatja magát a fokozódó reménytelenségbe és kiúttalanságba, tehát saját magát károsíthatja, tönkreteheti, szétrombolhatja (mindenekelőtt a neurotikusok!). Végül puszta képzelődés is oka lehet a helyzeti beszűkülésnek. Jóllehet az illető igen jó körülmények között él, mégis úgy érzi, hogy helyzetéből nincs menekvés. Egy példa a sok közül: a karcinofóbiá- sok, akik tévesen azt hiszik, hogy rákjuk van, és ezért elpusztítják magukat. (Az ilyen képzelődés több áldozatot követel, mint amennyi a valóságos rák következtében elkövetett öngyilkosság!) * Dr. Erwin Ringel bécsi egyetemi tanár, a pszichiátriai klinika vezetője, az öngyilkosság problémájának nemzetközi tekintélyű szakértője. 1948-ban ő alapította a bécsi Caritas keretében az első öngyilkosságmegelöző központot, 1960-ban megszervezte az első ilyen tárgyú európai konferenciát. 1969 óta az öngyilkosság ellen küzdő nemzetközi egyesület tiszteletbeli elnöke. Ezt az előadását 1975-ben Dortmundban tartotta, és ő maga küldte el közlésre lapunknak, amiért hálás köszönetét mondunk. 26
