Szolgálat 48. (1980)

Halottaink - P. Kovács János Teofil OCD (Confrater)

veit nép volt nevelői ideálja, és minden leírt mondatának, szavának legigazibb tartal­ma. Olyan társadalmi ismeretekkel és mély szociális érzékkel szerelte fel magát, hogy mint az Isten áldott küldötte, egyszerű embereknek és fő vezetőknek bármikor kész volt elmondani a modern élet nyolc boldogságát, akármilyen kuszáit legyen is az. Hálát adunk az Istennek, hogy nekünk adta, és kálváriás utakon bár, de annyi év­tizeden át megtartotta őt nekünk.“ Neve, töretlen személye nemcsak rajongásig szerető papjai és hívei között volt fogalom, hanem világszerte. Osztatlanul tisztelték, becsülték másvallásúak, nemhivők egyaránt. Amikor 1975-ben a püspökség imakönyvet adott ki, bevezetőnek nem talál­hattak alkalmasabbat a keresztény élet jellemzésére, mint Áron püspök egy beszédé­nek részletét. Püspöksége jelszavául ezt választotta: „Non recuso laborem!“ Nem állok félre a munkától. Utolsó éveiben viszont nem egyszer elmondotta: „Nem tehetek már egye­bet, mint hogy imádkozom az egyházmegyéért.“ Ismételt kérésére a Szentatya ez év tavaszán végül is fölmentette hivatalától. Isten „megkínozta hosszú betegséggel, mert nagyon szerette, és utána magához ölelte őt. Nagy tüzet gyújtott sokak szívében, élnek a lelkekben a tőle hallott igazságok gyümölcsei“ (Jakab Antal). Alig egy héttel halála előtt még kivitette magát, hogy kispapjaira utoljára áldást adhasson. Temetésén, október 4-én, hat püspök, több száz pap és a hívek végeláthatatlan se­rege vett részt. Ravatala mellett szülőföldjéről hozott fenyők virrasztottak. A Szentatya az okt. 1-i általános kihallgatáson ilyen szavakkal emlékezett meg róla: „Tegnap érkezett a hír Romániából, hogy Msgr. Márton Áront, Álba lulia volt püspökét az Atya hazaszólította. A tiszteletreméltó 80 egynéhány éves főpásztor több, mint 40 évig kormányozta kiterjedt egyházmegyéjét. Közben Istenbe vetett nagy bizalommal és lelki derűvel nézett szembe rendkívül nehéz időszakokkal. Áldott marad emléke, rendkívüli jósága, lángoló apostoli buzgósága, valamint a Péter székével való benső­séges és állhatatos egysége miatt. Tegnap, mihelyt megtudtam Msgr. Márton Áron halálhírét, azonnal arra kértem a szinódusi atyákat, hogy imádkozzanak velem együtt nagy lelke üdvösségéért. Most pedig mindnyájatokhoz fordulok: imádkozzunk együtt a megboldogult Főpásztorért és az egész Romániában élő egyházért.“ Hívei P. KOVÁCS JÁNOS TEOFIL OCD (1915—1980) Nem mindennap talál az ember fiatal diákgyereknél olyan tiszte és határozott papi hivatást, mint nála. Négy polgárit végzett, és miután a rábahídvégi plébánosnál meg­tanult latinul, letette a különbözeti vizsgát a négy gimnáziumi osztályról. Utána a 17 éves fiú egyenesen Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímáshoz utazott Esztergomba, teljesen egyedül, és kérte, vegye fel őt a szemináriumba, ingyenes helyre, mert özvegy édesanyja nem tudna érte fizetni. Pedig ő nagyon szeretne pap lenni, sőt Jó, szent pap lenni. A prímás, miért, miért nem, nem vette föl, hanem elküldte a győri kármelitákhoz. Ha megtetszik neki az életük — tanácsolta —, akkor legyen kármelita. De ha három hónap múlva úgy érezné, hogy nem neki való, akkor jöjjön vissza, és ő fölveszi a sze­mináriumba. Jánoska azonnal szót fogadott. Győrött a szentéletú Marcell újoncmester vezetése alatt megkedvelte a kármelita életet. Az újoncév leteltével Teofil testvér bol­dogan tette le fogadalmát a Kármelhegyi Boldogasszony rendjében. A tehetséges testvért az elöljárók a Kármel hegyére küldték, hogy a rend ottani filozófiai kollégiumában végezze el bölcseleti tanulmányait. Innen a római teológiai fakultásra került, itt hat évig tanult, és a hittudományok doktoraként tért vissza Ma­gyarországra. Itthon a rendi növendékek tanáraként és magisztereként működött 1950-ig. Akkor a budapesti Szent Kereszt plébánián káplán lett. 1957-től kezdve pedig egészen haláláig a Huba utcai templomban mint kisegítő lelkész működött,szép eredménnyel. Kiváló szónok volt. Érces, csengő hangját a templom bármelyik zugában meghallot­ták és megértették a hívek. Több helyre meghívták prédikálni és lelkigyakorlatok tar­94

Next

/
Oldalképek
Tartalom