Szolgálat 48. (1980)
Halottaink - Barta Flóris OCist. (-s -n) - P. Lenner Károly SJ (P. Fábry Antal SJ)
helyen működött, utoljára 1950 után Gyulakesziben mint káplán. Végül visszament Ordacsehibe, szülőfalujába. Ott szerető édesanyja fogadta. Kisegített a templomban. A falu szeretete vette körűi. Jártak hozzá tanácsért. Akin tudott, segített még szerény adományaival is. Egyideig nem misézhetett a templomban; akkor otthon imádkozott, misézett. Türelemmel viselte sorsát. Édesanyja halála után testvérével és unokahúgával Devecserbe költözött 1972 őszén. A betegség itt már nagyon próbára tette. De még így is dolgozott: több könyvet is lefordított olaszból. Isten különös kegyelméből megérhette aranymiséjét. Nagy örömére szolgált, hogy a szűk rokonságon kívül sok rendtársa vette körül ragaszkodó szeretettel Budapesten, abban a kápolnában, ahol mint fiatal pap működött. Halálát a vese teljes összezsugorodása okozta 1979. jún. 22-én. Szülőfalujában temették a hívek és a rendtársak nagy részvétével. Szép életének emlékét őrizzük. Mutatta mindenkinek az utat az Isten felé. Dr. Tóth Ferenc SDB, volt növendéke BARTA FLÓRIS OCist. (1907—1980) Istenben boldogult testvérünk 1924-ben lépett a ciszterci rendbe. 1931-ben szentelték áldozópappá, és 1934-ben kezdett tanárkodni a rend budapesti gimnáziumában. Az államosítástól a szentimrevárosi rendi plébánia keretében lelkipásztorkodott, és közben jól begyakorolta magát az egyházközségi adminisztrációba is. Ezen a munka- területen maradva dolgozott 1950 után is, mint a Szent Imre plébánia irodavezetője. A munkakört azonban, ahol rendtársai számára a legeredményesebben dolgozott, azok az évek jelentették, amikor a budai rendház gondnoka és anyagi ügyeinek intézője volt. Mint „cellerarius monasterii“ valóban olyan magatartást tanúsított, ahogyan a Regula kívánja: „ ... omni congregationi sit sicut pater“, az egész rendi közösség atyja legyen (Cap. XXXI). Mert nem tudós erudíció és nem különleges pedagógiai érzék jellemezte, hanem a szolgálatkészség lelkülete. Szerényen alárendelte magát a lelki- ismeretes kötelességteljesítés szürkének látszó feladatának később a plébánia iroda- vezetöjeként is. Életének ezekben az éveiben ezzel a névtelen szolgálattal segítette elő ennek a máig eleven hitéletet mutató plébániának lelkipásztori munkáját. Hála Istennek, hogy olyan embert szerethettünk benne, aki arra törekedett, hogy „Isten házában senki ne nyugtalankodjék, senki ne szomorkodjék" (Regula Cap. X)0(l).-s -n P. LENNER KÁROLY SJ (1928—1980) „Hirtelen halála mindnyájunkat nagyon megrázott. P. Lenner a munka dandárjában állt. Még sok évig számítottunk szolgálatára a hitoktatásban, az ifjúsági munkában, a felnőttek képzésében, a különböző egyházközségek lelkipásztori kisegítésében. Isten másképpen intézkedett. Emberileg szólva túlságosan korán ment el tőlünk. Isten azonban — bizalommal remélhetjük — már most meg akarta ajándékozni a beteijesülésseí és el nem múló örömmel. De talán mindannyiunkat is inteni akart ezzel a hirtelen halállal az Úr, hogy mindenkor készen legyünk. Nem akarunk kitérni ez elől az intelem elől.“ Ezeket a sorokat írta az elhunytról megyésfőpásztora, az osnabrücki püspök. 1928. aug. 28-án született Pécsett. Az itteni gimnáziumban kitüntetéssel érettségizett. 1946-ban kezdte meg Budapesten noviciátusát Jézus Társaságában. Bölcseleti tanulmányait Szegeden kezdte, Innsbruckban, Chieriben és Lővenben folytatta. 1952—54-ig a németországi Bad Godesberg Szent Alajos-kollégiumában működött mint nevelő. Granadában és Frankfurtban végezte a teológiát, 1957. júl. 31-én szentelték pappá. Eredeti családi nevét (Szikszay) 1959-ben változtatta Lennerre. (Édesanyja német volt, Csehországból.) Miután több helyen működött mint kollégiumi nevelő, 1966-ban Lü- beckbe került. A rendház elöljárója volt, az egész tartománybán előadásokat tartott a felnőtteknek, kisegítette a lelkipásztorokat, az utolsó évben több középiskolában hitoktatást is vállalt, Ahrensburgban a cserkészek lelkésze volt. Vezető munkatársa volt a 98
