Szolgálat 48. (1980)
Könyvszemle - Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma (Szilas L.)
KÖNYVSZEMLE Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma. 3 kötet. Szent István Társulat, Budapest 1980, 1079, 366, 382 o. Jelentős művel gyarapodott újra a magyar nyelvű teológiai irodalom. Vanyó László patrológiája a szó szoros értelmében hézagpótló kézikönyv, amit az érdeklődők — bizonyára nemcsak papok és teológiai hallgatók — örömmel vesznek majd kézbe. Nagy előnye, hogy a szerző nemcsak a keresztény ókor íróit ismerteti, hanem a kortörténeti hátteret is. így az Egyház első századairól az olvasó hiteles és élethű képet kap. A születő kereszténység történelmi környezete a római birodalom volt, szellemi világa pedig a zsidóság és a hellenizmus. Ebben a történelmi légkörben keletkeztek az Újszövetség könyvei, valamint az apostoli atyák ránk maradt levelei és más művei. Az Egyház növekedésével a külvilág is észrevette és támadta a fiatal kereszténységet; ekkor védelmére az apologéták emelték fel a szavukat. A nagy keresztényüldözések korában már olyan híres teológusai voltak az Egyháznak, mint Origenész, Tertullianus és Cyprianus. A konstantini fordulat hozza az .aranykort“, amelyben még a keleti görög egyházatyák vitték a főszerepet. A latin kereszténység teológiai irodalma a 4—5. sz.-ban lendült fel. A patrisztikus kor alkonyának háttere már a római birodalom hanyatlása és a barbárság. Korforduló ez, ahol nehéz a határt megvonni. Nagy Szent Gergely pápa, Szent Benedek és társaik már a középkor mezsgyéjén állnak. Ebben a nagy vonalakban felvázolt keretben kaptak helyet könyvünkben nemcsak az ismert „nagy* egyházatyák, hanem a kisebb egyházi írók is. Vanyó az eszmetörténet során figyelemmel kíséri az eretnekségeket, hiszen ezek nélkül sokszor nem értjük meg eléggé az Egyház tanításának fejlődését, és főleg az első két század tárgyalásánál — igen helyesen — mindenütt rámutat a Biblia és az ókeresztény irodalom kapcsolatára. Ennek a két századnak különben a szokásosnál nagyobb teret juttat. Az egyes szerzőket általában érdekesen és kiegyensúlyozottan elemzi. Átfogó munkája nem annyira újat, mint biztos iránymutatást és megbízható információkat kíván adni. A 2. kötet az apokrif iratokat nyújtja Ladocsi Gáspár és Vanyó László fordításában. Vanyó szerint ezekre az iratokra ma már nem úgy tekintünk, „mint a legkorábbi keresztény irodalom .vadhajtásaira*' (19). „Nélkülük a Konstantinus előtti keresztény hagyomány világának megközelítése szinte elképzelhetetlen.“ Ezért fontos, hogy ezek az iratok most magyar nyelven kerülhetnek az olvasó kezébe. A 3. kötet az apostoli atyák írásait tartalmazza, ugyancsak Ladocsi és Vanyó fordításában. Ezekkel Vanyó különösen behatóan foglalkozik. A kötet élén Alexandriai Kelemen Krisztus-himnuszai állnak. Szent Jeromos ugyan nem tartozik az apostoli atyákhoz, de „A kiváló férfiakról“ írt műve jó bevezetés ehhez a korhoz. Következnek: a Didakhé; Római Szt. Kelemen levele a korintusiakhoz; a neki tulajdonított ún. második levél a korintusiakhoz; Szt. Ignác hét levele — a kor irodalmának gyöngyszemei —; Szt. Polükarposz levele a filippiekhez; a Papiasz- és Quadratus-töredék; Barnabás levele; Hermász Pásztora és egy levél Diognétoszhoz. Megannyi fontos írás, e kor keresztényei hitének és életének, nehézségeinek és küzdelmeinek hű tükrei. A remélhető újabb kiadás érdekében néhány javaslat a javításra: Ókeresztény irodalomról szóló könyvnél a forrásgyűjteményeket az irodalom élén kellene megemlíteni, nem pedig a 2. fejezet 10-es lábjegyzetében; a lábjegyzeteknél és a fordításoknál jó volna mindenütt következetesen megadni a pontos lelőhelyet, főleg hogy melyik kiadást használta a szerző; régebbi művek fényképmásolatos újranyomásánál meg szoktak adni az eredeti megjelenési évét is (pl. K.. v. Tischendorf művének hildesheimi 1966-os kiadása mellett az eredeti lipcsei 1866-ost). Szilas László 87
